Óriásit drágul egy fontos gyógyszer

Akár négy és félszeresére is drágulhatnak a közeljövőben a gyakran használt vérhígító készítmények. Szakemberek szerint anyagi okok miatt sokan kiszorulhatnak az ellátásból.

Óriási mértékben megdrágulhatnak a heparintartalmú, vérrögképződést megakadályozó terápiás készítmények októbertől – tudta meg a Napi.hu. A betegek terhei drasztikusan, 200-450 százalékkal nőhetnek emiatt.

Óriási teher hárul majd a betegekre

A vérhígítót szedő betegek jelenleg 678 és 3393 forint közötti összeget fizetnek a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) által finanszírozott termékekért a patikákban. Az október 1-től életbe lépő árváltozást követően azonban a megelőzésre használt vérhígítókért 4500 forint körüli összeget, a terápiás készítményekért pedig 15 600 forintot kell majd fizetni a gyógyszerszedőknek.

Ezeket a gyógyszereket nagy mennyiségben alkalmazzák a kórházak, de a betegek önmaguknak is be tudják adni az injekciókat, így patikában is sok fogy. A heparin tartalmú készítményeket a koronavírus-járvány alatt is nagy számban használták, mivel a vírus által okozott vérrögképződést ilyen gyógyszerekkel előzték meg, illetve kezelték.

vérhígító, gyógyszer
A gyógyszert kezelésre és megelőzésre is használják. Fotó: Getty Images

A drágulás egyik fő oka a sertéspestis. A heparin készítmények alapanyagát ugyanis speciálisan tartott sertések feldolgozása során állítják elő, de a sertéspestis-járvány miatt ez az anyag most csak korlátozottan elérhető. Ezért az elmúlt időszakban az évtizedeken keresztül kapható három termékből kettőt kivontak a piacról, majd egy visszatért magasabb áron, de a páciensek döntő többségét a mindvégig elérhető harmadik készítmény látja el.

Gondot okoz továbbá az is, hogy az egészségbiztosító egy új, hatósági eljárást akar bevezeti a heparint tartalmazó készítményeknél. Az augusztus 1-én elindított hatósági eljárás keretében a NEAK úgy akarja átalakítani a támogatási rendszert, hogy a jövőben a támogatás mértéke egységes lesz készítményenként – a gyakorlatban az egyes készítmények heparintartalmához nem igazodva –, azaz a különböző mennyiségű heparint tartalmazó termékek azonos támogatást kapnak. A lapnak nyilatkozó szakértő szerint egy 50 kilogrammos beteg ugyan azonos összegű támogatást kap majd, mint egy 70 kilogrammos, de mivel a készítményeket testtömeg alapján kell adagolni, ezért a 70 kilogrammos beteg lényegesen többet fizet majd a patikában csak azért, mert 70 kilós. A nagyobb testsúlyú embert így horribilis térítési díj terheli majd.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!