Nyugdíjat és betegszabadságot is kapnak a szexmunkások Belgiumban

A világon egyedülálló törvényi szabályozást vezet be Belgium a prostituáltak munkajogainak tisztázása érdekében.

A múlt vasárnap hatályba lépett törvény értelmében a szexmunkások ezentúl munkaszerződés és jogi védelem birtokában végezhetik munkájukat Belgiumban. Ezzel lényegében őket is azonos jogok illetik meg, mint bármely más szakma munkavállalóit. Számukra is biztosítani kell például betegszabadságot, szülési szabadságot és nyugdíjat – írja a The Guardian. Az új szabályozás megszünteti a 2022 óta fennálló jogi szürke zónát: a prostitúciót ugyanis két éve legalizálták az országban, de nem rendeltek mellé megfelelő jogi környezetet.

A szexmunkások ezentúl gyakorolhatják azt a jogukat például, hogy elutasíthatják a közösülést bizonyos partnerekkel, illetve bármikor visszautasíthatnak olyan közösülési formákat, amelyekben nem kívánnak részt venni. Munkaadóik pedig nem bocsáthatják el őket emiatt. Ami a munkaadókat illeti, rájuk vonatkozóan jelentős kötelezettségeket határozott meg a jogalkotó. Mint arra a BBC tudósítása rámutat, prostituáltakat ezentúl kizárólag büntetlen előéletű személyek foglalkoztathatnak. A bordélyok szobáit pedig alapvető higiéniai elvárások mellett pánikgombbal is fel kell szerelniük, amelyen keresztül a dolgozók bármikor segítséget hívhatnak szükség esetén.

„Akkor is dolgoznom kellett, amikor kilenc hónapos terhes voltam. Egy héttel a szülés előtt még több klienssel is lefeküdtem” – árulta el a BBC kérdésére egy, a cikkben Sophie néven említett prostituált. Sophie ötgyermekes édesanya, munkáját és családját azonban csak nagy nehézségek árán tudja összeegyeztetni. Amikor császármetszéssel megszületett a legkisebb gyermeke, az orvos hat hét ágynyugalmat javasolt a gyógyulás érdekében. Sophie viszont saját elmondása szerint ezt nem engedhette meg magának anyagi szempontból, ezért szinte azonnal visszament dolgozni. Az új törvény az ilyen helyzetekre is megoldást kínál a szülési szabadság lehetősége révén. „Ez egy lehetőség nekünk, hogy mi is emberi életet élhessünk” – fogalmazott Sophie.

A törvény fogadtatása a különböző érintett szervezetek körében meglehetősen vegyes. Erin Kilbride, a Human Rights Watch nemzetközi jogvédő szervezet kutatója például radikálisnak nevezte a belga kormány lépését, egyben a legjobb megoldásnak, amellyel bárhol eddig a világban találkozni lehetett. Egyszersmind hozzátette, hogy minden országnak ebbe az irányba kellene tartania. Hasonlóan pozitív állásponton van a Belga Szexmunkások Szakszervezete (UTSOPI) elnöke is. „Ha nincsenek törvények, és a munkád illegális, akkor nincsenek olyan protokollok sem, amelyek segíthetnek baj esetén. Ez a törvény eszközt ad ahhoz, hogy nagyobb biztonságban tudhassuk magunkat” – mondta.

A kritikusok viszont úgy vélik, hogy a szexkereskedelem mindenképpen emberkereskedelemhez, kizsákmányoláshoz és visszaélésekhez vezet – ezt pedig az új törvény sem lesz képes megakadályozni. „Veszélyes, mert normalizál egy olyan szakmát, amely mindig is önmagából fakadóan erőszakos volt” – fogalmazott Julia Crumière, aki önkéntesként dolgozik az Isalánál, egy civil szervezetnél, amely az utcai szexmunkások támogatására szakosodott Belgiumban. Hozzátette, azon nők többsége, akikkel munkája során találkozik, nem munkajogokra vágyik és arra, hogy a szakmája "normálissá" váljon, hanem arra, hogy ki tudjon törni a helyzetéből, felhagyva a prostitúcióval.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!

Figyelmeztetés!

Az általad megtekinteni kívánt tartalmunk olyan elemeket tartalmaz, amelyek az MTTV. (2010. évi CLXXXV. törvény) által rögzített besorolás szerinti V. kategóriába tartoznak, és a kiskorúakra káros hatással lehetnek.

Csak akkor tekintsd meg, ha elmúltál 18 éves.