"Nincs esély arra, hogy a COVID-19 teljesen eltűnjön"

Bedros J. Róbert országos kórházfőparancsnok-helyettes nyilatkozott arról, mire számíthatunk, ha véget ér a világjárvány, visszakapjuk-e valaha a korábbi életünket, és arra is kitért, mi lehet az oka az itthon is érezhető oltásellenességnek.

"Az oltási program sikeres végrehajtása, valamint a már jól ismert szabályok - maszk viselése, távolságtartás, gyakori kézmosás - további betartása együtt akadályozhatja meg a negyedik hullám kialakulását" - mondta el Bedros J. Róbert, a Szent Imre Egyetemi Oktatókórház főigazgatója, országos kórházfőparancsnok-helyettes, akivel a Világgazdaság készített interjút .

A szakember kiemelte, ma még felelősen nem lehet megjósolni, mikor leszünk túl a koronavírus-járvány mostani, harmadik hullámán, mert minél magasabb az esetszám, annál hosszabb a kilábalás is.

koronavírus COVID-19 járvány pandémia fertőzés
Egy darabig még nem kaphatjuk vissza teljesen a korábban megszokott életünket. Fotó: Getty Images

Nem kapjuk vissza a régi életünket

A megszokottnál súlyosabb influenzajárványra készülhetünk a jövőben - részletek !

A kórházigazgató azt is elmondta, bár a normális hétköznapok visszatérhetnek, a régi életünket teljes egészségben egyelőre nem kaphatjuk vissza. Ennek oka, hogy a járványok terjedését vizsgáló tudósok szerint még a nyájimmunitás elérése után is maradnak majd olyan területek a világban, ahol a koronavírus szabadon terjedhet emberről emberre, hiszen az emberiség immunizálódása egészen biztosan nem történik meg egyenlő területi eloszlásban. "Egy globalizált világban ez bőven elegendő is lesz a vírus fennmaradásához. Így a pandémia után fel kell készülni az endémiára, vagyis arra, hogy a betegség jól körülhatárolható földrajzi területeken tartósan előfordulhat majd, és a fertőzöttek száma is viszonylag állandó lehet. Ebben az esetben minden fertőzött átlagosan egy másik embernek adja tovább a vírust, azaz a reprodukciós ráta egy marad. Így sem arra nincs esély, hogy a betegség teljesen eltűnjön, sem pedig arra, hogy a fertőzöttek száma exponenciálisan növekedjen" - magyarázta.

Lehetetlen teljesen kipusztítani

Noha Bedros J. Róbert szerint mindenki annak örülne a legjobban, ha egyszer és mindenkorra megszabadulhatnánk a koronavírustól, ez gyakorlatilag kivitelezhetetlen. "Csak akkor tudnánk eltörölni a bolygó felszínéről, ha hosszan tartó immunitást tudnánk kialakítani vele szemben, miközben a vírus nem változna, és nem tudna állatokban fennmaradni, majd onnan visszatérni az emberekre. Erre sajnos jelen tudásunk szerint nincs esélyünk" - fogalmazott a szakértő, majd hozzátette, a jövőben többet kell majd költeni a közegészségügyi-járványügyi rendszerre, és fent kell tartani azokat az intézkedéseket, amelyek megvédenek bennünket egy újabb világjárványtól. A járványkórházakat például a "békeidőkben" is működtetni kell, hogy szükség esetén azonnal bevethetők legyenek. Emellett szerinte a megelőzésre is nagyobb hangsúlyt kell fektetni, mert jól látszik, hogy az elhízás és az azt kísérő társbetegségek, mint például a cukorbetegség és a magas vérnyomás fokozott veszélyt jelentenek a fertőzés szempontjából.

A félelem tagadást válthat ki

Arra a kérdésre, hogy Magyarországon miért ilyen masszív az oltásellenesek tábora, a kórházfőparancsnok-helyettes elmondta, ennek részben az önvédelmi mechanizmus az oka, a félelem ugyanis sokaknál tagadást vált ki, és a probléma elbagatellizálásával védekeznek a nyomasztó valósággal és a szorongással szemben. A tehetetlenség okozta indulat pedig szerinte megágyaz az összeesküvés-elméleteknek. "Megdöbbentő, hogy még azok között is találunk oltás-szkeptikusokat, akik már maguk is átestek a fertőzésen. Szerencsére már többségben vannak azok, akik be akarják oltatni magukat, a bizonytalanok tábora folyamatosan olvad, miközben a vakcinát elutasítók száma szintén csökken. Ez meglátszik a regisztrálók számának emelkedésében is" - fűzte hozzá.

A korlátozások már csak lassítani tudják a járvány terjedését, megállítani nem, az egyetlen megoldást csak a vakcina jelentheti - mondta el egy interjúban Orbán Viktor miniszterelnök. Arról, hogy mikor várhatók az enyhítések, ide kattintva olvashat részletesebben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.