Japánban és több ázsiai országban - például Kínában és Dél-Koreában - már évtizedek óta a munkakultúra része a karósi. Ez egy japán kifejezés, ami azt jelenti, hogy az emberek szó szerint halálra dolgozzák magukat.
A kilencvenes években, amikor Junko Kitanaka, a Keio Egyetem szociológusa tanulmányozni kezdte a karósit és a mögötte meghúzódó társadalmi és egészségügyi okokat, Japánon kívül még újdonságnak számított és különös jelenségként szivárgott be a köztudatba a munkahelyi túlhajszoltság. Amiről ekkor még leginkább azt lehetett tudni, hogy többnyire a középkorú üzletembereket érinti, és olykor halálos kimenetelű: egyesek végkimerülésig dolgoznak, míg végül belehalnak a feszített munkatempó és a kialvatlanság következményeibe, vagy annyira kimerültté és reményvesztetté válnak, hogy inkább öngyilkosságot követnek el, csak ne kelljen visszamenniük a munkahelyükre. Mára azonban a munkahelyi túlhajszoltság globális problémává vált - erre hívja fel a figyelmet témát körüljáró cikkében a Wired magazin.
Amikor Junko Kitanaka először tartott tudományos előadást a jelenségről európai és észak-amerikai közönség előtt, elmondása szerint a résztvevők csodálkoztak, és nem értették azokat az embereket, akik nem ismerték fel problémájukat, vagy ha felismerték, akkor sem voltak hajlandóak segítséget kérni, például pszichológushoz fordulni, és akiket a munka szó szerint halálba kergetett.
Amikor a szervezet besokall
A karósi hátterében álló legjellemzőbb egészségügyi okok közé tartozik a stressz következtében fellépő szívritmuszavar, a szívroham, a stroke, vagy az elégtelen táplálkozás és kevés alvás kiváltotta legyengülés. A japán áldozatok többsége már a jelenség állandósulásakor, vagyis a hetvenes évek közepén többet dolgozott heti 60 -70 óránál.
Mára viszont a túlhajszoltság nem csak az ázsiai munkakultúra sajátossága. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) és a Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) témában végzett - mérföldkőnek számító - tanulmánya szerint 2016-ban 745 ezer ember halt meg agyvérzésben és iszkémiás szívbetegségben annak közvetlen következményeként, hogy legalább heti 55 órát dolgozott. Eszerint világszerte a hosszú munkaidő felelős az összes haláleset körülbelül egyharmadáért. Frank Pega, a tanulmány vezetője szerint annak ellenére, hogy egyértelmű bizonyítékok támasztják alá a túlhajszoltság és a halálozás közötti összefüggést, 20 éven át "figyelmen kívül hagyták ezt a kockázati tényezőt". Ráadásul a koronavírus-járvány még erre is rátett egy lapáttal: a munkával kapcsolatos körülményekhez adódnak ugyanis a tartós stressz, az alváshiány és a társadalmi elszigeteltség fizikai és pszichológiai hatásai.
Japán megoldás: nem sokat javult a helyzet
2018-ban az akkori miniszterelnök, Abe Sinzó benyújtott egy törvényjavaslatot, melynek értelmében a munkáltatókat arra lehet "kényszeríteni", hogy munkavállalóikat küldjék kötelező jelleggel szabadságra. Emellett maximalizálták a túlórák számát, de veszélyes szinten, havi 80 órában szabták meg, hangsúlyozva, hogy az ennél több munka halálos következményekkel járhat.
A japán kormány évente körülbelül 200 karósinak betudható munkahelyi kárigényről számol be, de a karósi ellen kampányolók szerint a halálos áldozatok száma évi 10 ezer körül lehet. Véleményük szerint az említett törvényt meg kell változtatni, hogy drasztikusan csökkentsék a legális túlórák felső határát, és hogy az Európai Unióhoz hasonlóan bevezessék a műszakok közötti szüneteket - írja a wired.co.uk. Jelenleg azonban nincs túl sok változás e téren: a japán munkáltatóknak még nyilvántartást sem kell vezetniük alkalmazottaik munkaidejéről - hívta fel a figyelmet az elmaradásra Makoto Iwahashi, az egyik japán munkajogi szervezet munkatársa.
Mennyivel többet dolgozunk?
A kutatók attól tartanak, hogy a távmunka, a hibrid munkavégzés, és más jövőbeli munkatrendek tovább növelhetik a munkaidőt, ahogy az vélhetően a koronavírus-járvány alatt is történt. Egy tavalyi, 3,1 millió észak-amerikai, európai és közel-keleti munkavállaló körében végzett tanulmány szerint az átlagos munkanap 48 perccel lett hosszabb, mint a korábbi években.
Bár a WHO és az ILO elemzése egyértelműen kijelenti, hogy a heti 55 órás vagy annál hosszabb munkaidő "komoly egészségügyi kockázatot" jelent a munkavállalók számára, ugyanezt az összefüggést már nem tudták bizonyítani a heti 35-40 órás, sőt a heti 41-48 órás "normál" munkahét esetében sem.
Hosszú távú következmények
Az átlagosnál hosszabb munkahetek számos további egészségügyi kockázattal járhatnak, például a nőknél növelik a diabétesz kialakulásának esélyét - ahogy arról a webmd.com is beszámolt egy 7 ezer résztvevős kanadai tanulmányra hivatkozva. A több mint 12 évet felölelő kutatás eredményei azt mutatják, hogy a heti 45 órát, vagy ennél többet dolgozó nőknél 63 százalékkal nagyobb eséllyel alakult ki 2-es típusú diabétesz a vizsgált időszakban, mint azoknál, akik csak 35-40 órát dolgoztak hetente.
Akik ennél is többet, legalább heti 55 órát dolgoznak, 1,4 szer nagyobb az esélyük pitvarfibrillációra , ami a leggyakoribb felnőtteket érintő szívritmuszavar - ezt állapította meg egy 85 ezer fős tanulmány, amelybe dán, svéd, finn és brit férfiakat és nőket vontak be. Az összefüggés még akkor is fennállt, amikor a kutatók egyéb kockázati tényezőket is figyelembe vettek, például az életkort, a nemet, az elhízást, a fizikai inaktivitást, a dohányzást és a rendszeres alkoholfogyasztást.
A sokat túlórázók körében gyakoribbak a pszichiátriai rendellenességek is. Egy 16 ezer felnőtt részvételével végzett norvég kutatásból az derült ki, hogy a munkamánia gyakran mentális problémákkal jár együtt. A munkamániások nagyobb valószínűséggel szenvedtek figyelemhiányos hiperaktivitási zavarban (ADHD), kényszerbetegségben (OCD), küzdöttek szorongással vagy depresszióval.
