Influenza: kilőtt a járvány itthon – Ezekben a megyékben van a legtöbb beteg

Egy hét alatt közel 78 ezer influenzaszerű megbetegedést jegyeztek fel az országban, így tovább súlyosbodott a járvány.

Az ötödik naptári héten (január 26. és február 1. között) 77 700 beteg fordult orvoshoz influenzaszerű tünetekkel Magyarországon, illetve 286 900 fő akut légúti fertőzés tüneteivel – közölte csütörtökön a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (NNGYK). A jelentés szerint 100 ezer lakosra vetítve 810 influenzás megbetegedést regisztráltak, ami több mint két és félszeresen haladja meg a járványküszöböt, egyben közel 30 százalékkal haladja meg az előző heti adatot. A legtöbb beteg a 14 éven aluli gyermekek közül került ki: az összes eset 47,5 százaléka, azaz majdnem fele. A 3-5 évesek körében az országos átlagnál több mint három és félszer több a fertőzött.

Az influenzajárvány megyék szerint

Ami a területi megoszlást illeti, az ötödik héten Győr-Moson-Sopron megye kivételével országszerte emelkedett az influenzaszerű megbetegedések száma. Lakosságarányosan (100 ezer főre vetítve) a legtöbb esetet Fejér (1 310), Komárom-Esztergom (1 289) és Szabolcs-Szatmár-Bereg (1 146) megyében jegyezték fel. A legkedvezőbb járványügyi helyzet pedig Bács-Kiskun (400), Zala (460) és Heves (541) megyében mutatkozott meg. Laboratóriumi vizsgálattal igazolt, influenzavírus által okozott megbetegedéseket Zala megye kivételével valamennyi közigazgatási területen diagnosztizáltak.

Súlyos, akut légúti fertőzés miatt 266 beteget vettek fel kórházba a héten. Közülük 34-en szorultak intenzív vagy szubintenzív ellátásra. A kórházba felvett betegek 35,7 százalék 2 évesnél fiatalabb gyermek, 33,8 százalék 60 évnél idősebb felnőtt volt. A 266 főből 136-nál influenza A vírus állt a panaszok hátterében. Influenza okozta megbetegedést a 30-39 évesek kivételével minden korosztályban diagnosztizáltak.

Mikor tetőzhet a járvány?

Surján Orsolya országos tiszti főorvos hétfőn az Index Kibeszélő című műsorában arról beszélt, a karácsonyi szünet és különösen a rendkívüli hideg megakasztotta a járvány terjedését. A mostani enyhébb, nedves időjárás viszont kedvez az influenza terjedésének. A szakember még a 4. heti adatok tükrében úgy fogalmazott: nehéz lenne megjósolni, hogyan alakulhat a járványgörbe, ugyanakkor a tetőzés még várat magára. Surján egyszersmind igyekezett a műsorban eloszlatni a tévhitet, hogy járvány idején tilos lenne oltakozni. Mint mondta, az influenza tüneteit kifejezetten a vírus okozza, nem az immunrendszer működése. Aki tehát betartja a védekezési szabályokat (távolságtartás, kézfertőtlenítés), annak hasznára válhat a járvány idején beadott oltás is, mivel két hét alatt kialakul a védettség.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Az éjszaka képződő párásság, ködfoltok feloszlását követően derült, napos, száraz időben lesz részünk, majd délutántól fátyolfelhők lehetnek az égen. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok körül alakul a hőmérséklet. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!