Így áll most az átoltottság az országban

A koronavírus-járvány negyedik hullámában óriási előnyt jelent, hogy már elérhető a koronavírus elleni védőoltás, és a magyar lakosság jelentős része már be is adatta azt.

Eddig már 5,98 millió személyt oltottak be Magyarországon a koronavírus ellen. 5,76 millióan már a második, 1,47 millióan pedig már a harmadik dózist is megkapták. Ez azt jelenti, hogy a már oltható, 12 év feletti lakosság átoltottsága jelenleg 68,1 százalékos, és összességében az egész országban magas a beoltottak aránya, de minden megyében viszonylag sok még az oltatlan személy - olvasható a koronavirus.gov.hu-n megjelent kormányzati tájékoztatóban .

Pest megyében a legjobb a helyzet

"A 4. hullámban az lesz érdemben védett, aki 3 oltást kapott" - hangzott el a Kormányinfón .

Az adatok szerint Pest megyében (74 százalék), Fejér megyében (70,6 százalék) és Budapesten (70,1 százalék) a legmagasabb az oltottsági arány. Az országrészeket tekintve a Dunántúlon vannak a legtöbben a már beoltott személyek. A legalacsonyabb átoltottságú megyék közé pedig Jász-Nagykun- Szolnok (59,7 százalék), Borsod-Abaúj-Zemplén (61,7 százalék) és Hajdú-Bihar megye (62,2 százalék) sorolható.

koronavírus, koronavírus hírek, koronavírus elleni vakcina, koronavírus elleni védőoltás, koronavírus elleni oltás, koronavírus elleni oltóanyag
Mindenhol viszonylag magas az átoltottság, de még van hova fejlődni.Forrás: koronavirus.gov.hu

A delta variáns jelent most veszélyt

Az új megbetegedéseket egyébként jelenleg leginkább a delta vírusmutáns okozza, a legnagyobb veszélyben pedig a beoltatlanok vannak. Egyes adatok szerint a beoltottak mindössze kevesebb mint 1 százaléka betegszik meg, és a COVID-19 lefolyása általában jóval enyhébb az oltottak esetében, mint oltatlan társaiknál. "Ezúton is kérjük, hogy aki még nem vette fel az oltást, az tegye meg. Az oltás minden megyében egyformán elérhető a kórházi oltópontokon és a háziorvosoknál" - olvasható a felhívásban.

Még nem késő igényelni a védőoltást

A tájékoztatóban kitértek arra is, hogy a magyar lakosság többsége regisztrált a koronavírus elleni védőoltásra, de aki még nem, az továbbra is megteheti ezt az erre a célra létrehozott weboldalon . A regisztráció után egy másik honlapon időpontot is tudunk foglalni. Az időpontfoglalóban minden érvényes regisztrációval rendelkező tud időpontot foglalni az első, a második, vagy akár a harmadik oltásra is. Emlékeztettek továbbá arra is, hogy október 22-e és 28-a között oltási akcióhetet szerveznek a kórházi oltópontokon, ahol akár regisztráció nélkül is beadathatjuk magunknak az oltást.

Országszerte kilenc városban is emelkedik a szennyvíz koronavírus-koncentrációja , csökkenést egy helyszínen sem mértek.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
pajzsmirigy-alulműködés
Korai tünetek, hogy kevés hormont termel a pajzsmirigy – Erre figyelj nőként
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +15 °C

Sok napsütésre számíthatunk a nagyrészt felhőtlen vagy kissé fátyolfelhős égbolt mellett, így csapadék sem lesz. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk lökések, de az északkeleti megyékben egy-egy erős lökés is lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 27 és 32 fok között alakul. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.