Életmentés helyett csak szendvics jutott az egyetemistának

Tréfás, egyben a mentősök gyors reagálóképességét is hűen tükröző bejegyzést osztott meg az Országos Mentőszolgálat szerdán. A történet főhőse egy balszerencsés orvostanhallgató, aki csak egy percre ugrott ki a büfébe, mégis lemaradt a mentőegység riasztásáról, amelynél gyakorlatát teljesíti.

Több hatodéves orvostanhallgató is a mentőszolgálatnál teljesíti kötelező szakmai gyakorlatát. Őket egy-egy esetkocsi személyzetéhez osztják be, amelyhez csatlakozva megfigyelhetik és segíthetik a betegek ellátását. „Ilyenkor nemcsak a bajtársak utasításait és tanácsait, de a mentőegység tagjait is mindenhova érdemes követnie az egyetemistáknak” – teszi hozzá az Országos Mentőszolgálat Facebook-posztja.

A megjegyzés az egyik gyakornok esetére utal, aki a napokban bizony pórul járt, amikor betegátadás után szeretett volna egy kávét és egy szendvicset vásárolni magának a kórházi büfében. Eközben ugyanis, alighogy lezárta a mentőtiszt az esetet a táblagépen, az egységet máris riasztotta a mentésirányítás. A mentősök nem várhattak az orvostanhallgatóra, azonnal elindultak a helyszínre. Ott végül egy 45 év körül férfi életét mentették meg.

A mentés sok gyakorlati tanulsággal is szolgálhatott volna az egyetemista számára, ám ő ezalatt az esetkocsit kereste a kórház udvarán” – írja a poszt. A gyakornok végül a mentésirányítással egyeztetve, tömegközlekedéssel tért vissza a mentőállomásra, ahol ismét csatlakozhatott a mentőegységéhez.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.