Az e-cigi majdnem megölte a kamaszt

Összeesett a tüdeje, már levegőt is alig kapott, mire a kórházba értek vele.

Egy édesanya tehetetlenül nézte, ahogy 15 éves fia levegőért küzd, miután összeesett a tüdeje. A rendkívül agresszív tünetet az E-cigi okozta – írja a Mirror.

e-cigi, e-cigaretta, nikotin, dohányzás, cigi, cigaretta
Az e-ciginek is megvannak a veszélyei. Fotó: Getty Images

Be akart illeszkedni, ezért szokott rá

Nathan azért kezdett el tutti-frutti ízesítésű párologtatókat szívni, hogy könnyebben be tudjon illeszkedni az iskolatársai közé, hiszen ezeket sok barátja is gyakran használja. Akkor még úgy tudta, ez a szokás teljesen biztonságos. Egyik nap azonban hirtelen komoly tünetek jelentkeztek nála, vért köhögött és képtelen volt felmenni a lépcsőn, végül pedig már levegőt sem tudott venni.

Kórházba kerültünk, és amikor megmutatták a mellkasáról készült felvételeket, és közölték, mennyire közel került a halálhoz, a fiam zokogott

– mesélte Rebecca Chesworth a velük történteket.

Az e-cigarettából származó nikotingőz belélegzése a National Health Service (NHS) szerint „lényegesen kevésbé káros, mint a dohányzás”. A Manchester Metropolitan Egyetemen a párologtatás hosszú távú hatásait vizsgáló első ellenőrzött tanulmány vezetője azonban úgy találta, hogy a párologtatók éppoly veszélyesek lehetnek, mint a cigaretta. Dr. Maxime Boidin állítja: ez a szokás hosszú távon növeli egyebek mellett a szívbetegség és a demencia kockázatát. Sőt, a dohányzásnál akár még veszélyesebb is lehet, hiszen a használói kevésbé vannak tisztában azzal, hogy pontosan mennyit is lélegeznek be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +13 °C

Felhőtlen, száraz időre, döntően gyenge vagy mérsékelt légmozgásra számíthatunk.Késő este általában 15, 25 fok várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 10 és 17 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városok belsejében, a magasabban fekvő pontokon és a szelesebb délkeleti és északkeleti tájakon melegebb lesz a hajnal. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.