Balesetveszélyes az ilyen napszemüveg - vezetéshez ne használd

Nem mindegy, milyen lencséjű napszemüvegben vezetünk.

A napsütésben sokan húznak napszemüveget a volán mögött, ami érthető és a biztonságos vezetéshez is hozzájárulhat. Nem mindegy ugyanakkor, hogy milyen lencse van abban a napszemüvegben - írja a Baon.

A legújabb nemzetközi kutatások kimutatták, hogy bizonyos lencseszínek és túl sötét árnyalatok lassíthatják a reakcióidőt, sőt, a közlekedési jelzések felismerését is rontják. Napszemüvegben vezetni például veszélyes lehet, ha a lencse zöld árnyalatú – mert nehezebben észleljük a piros lámpát –, a vörösbarna szín mellett pedig a sárga jelzéseket látjuk kevésbé jól.

napszemüveg sofőr vezetés
A nem jól megválasztott napszemüveg az autóbaleset veszélyét is növelheti. Fotó: Getty Images

Fényáteresztő képességük szerint a napszemüvegeket négy kategóriába sorolják: az 1-es kategória a legvilágosabb, mindössze 20-57% fényt szűr ki, míg a 4-es kategória a legsötétebb, amely 97% feletti fényszűrést biztosít. Az Alensa optikai szakértői szerint vezetéshez a 2-es vagy 3-as kategóriájú lencsék a legbiztonságosabbak. Ezek elegendő védelmet nyújtanak a napsütés ellen, miközben nem rontják a látásélességet és a reakcióidőt. A megfelelő napszemüvegnek emellett 100%-os UV-szűrést kell biztosítania, lehetőleg szürke vagy barna árnyalatban, amely nem torzítja a színeket. A polarizált lencsék előnye, hogy kiszűrik az útról vagy a szemből érkező járművekről visszaverődő vakító fényt.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!