Eddig is tudtuk, hogy a cukor veszélyes. De ennyire?
A University of Texas MD Anderson Rák Központjában egereken végzett kísérletek kimutatták a cukor hatását a gyulladásos folyamatokra. Sőt arra jutottak, hogy ezen keresztül a tipikus nyugati étrend növelheti a mellrák, valamint a tüdőben keletkező áttétek kockázatát.
Az istenhit és az előítéletek kikapcsolhatók az agyban
A koponya mágneses stimulálásával kikapcsolhatók olyan agyterületek, amelyek az istenhithez, illetve a bevándorlókkal kapcsolatos előítéletekhez köthetők - számolt be a Medical News Today egy, a Social Cognitive and Affective Neuroscience című szaklapban megjelent tanulmányról.
Hét fontos orvosi áttörés 2017-ben
Míg 2020-ra az őssejtterápiák kiszélesítése, a testrészek, szervek tömeges 3D nyomtatása, a polipokat és tumorokat azonnal kimutató képalkotó technológiák használata elérhető közelségbe kerülnek, addig 2018-19-re a mesterséges intelligencia nyithat újabb dimenziókat a diagnosztikában. Mindemellett már 2017-ben is jelentős áttörés várható számos területen.
Hidegallergia: hogyan lehet alkalmazkodni egy rejtélyes betegséghez?
Igaz, hogy sokan nem szeretnek kimenni a szabadba a hideg téli napokon, egy maréknyi ember számára azonban ez akár életveszélyes kihívás is lehet. A hideg urticaria nevű rendellenesség krónikus reaktív bőrbetegséget vált ki az érintettekben.
Robotok támadásától tart az EU
Az Európai Parlament jogi szakbizottsága a mindennapi életben egyre gyakrabban használt robotok uniós szintű jogi szabályozásának kidolgozását kérte az Európai Bizottságtól. A gyártóknak például fel kellene szerelniük a robotokat olyan biztonsági kapcsolóval, amely veszélyhelyzetben azonnal leállítja őket.
Délelőttig nagyrészt borult lesz az ég és lecsengő jelleggel, helyenként előfordulhat havas eső, kisebb havazás, viszont délkeleten az eső lehet a jellemző. A déli óráktól az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott még helyenként továbbra is előfordulhat gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, és megszűnik a csapadék. A légmozgás nagyrészt mérséklődik, de északkeleten az északkeleti, délnyugaton a keleties szél marad élénk. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz hidegebb, keleten pedig enyhébb az idő.Késő este -5, +3 fok valószínű. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.