A leggyakoribb tévhitek az immunrendszerről
Azzal nagyjából mindenki tisztában van, hogy az immunrendszer a vírusos, illetve bakteriális fertőzésektől védi az szervezetünket. Ennél tovább azonban már sokaknak nem terjednek az információi testünk védekezőrendszerével kapcsolatban, illetve rengeteg tévhit is kering a témáról a köztudatban.
Bámulatos dolog derült ki a beszédről
Már negyven millió éve léteztek a beszéd alapkövei, az ember és a majom közös elődei is ismerték a komplex nyelvi szerkezetek bizonyos szabályait - állapította meg a Zürichi Egyetem (UZH) Összehasonlító Nyelvtudományi Intézete egy mesterséges nyelvtan segítségével. Ezeket a szerkezeteket a majmok ugyanolyan jól értették, mint az emberek.
Komoly eredményt értek el magyar tudósok
Új utakat nyit az agy memóriaközpontjában, a hippokampuszban aktív gátlóneuronok működésének feltérképezéséhez Losonczy Attila agykutató és csapata kutatása, amelynek eredményei az idegtudomány egyik legrangosabb nemzetközi szaklapjában, a Neuron folyóiratban jelentek meg.
Nagyrészt borult, párás, helyenként tartósan ködös idő valószínű, legfeljebb keleten szakadozhat fel a felhőzet, de csak kevés helyen és átmeneti időszakra. Helyenként szitálás előfordulhat. Nagyrészt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, de Sopron és a Bakony térségében olykor előfordulhatnak élénk széllökések.A hőmérséklet kora délután és késő este egyaránt 1 és 8 fok között alakul. Még pár napig frontmentes idő várható.