A pozitív életszemlélet nem várt hatása

Nemcsak a mindennapok telhetnek derűsebben, hanem agyunk egészsége szempontjából is hasznos lehet, ha igyekszünk a dolgok jó oldalát nézni.

Idén a világjárvány következtében sokan megtapasztaltuk az élet kiszámíthatatlanságát és nehézségeit, és egyetértünk abban, hogy nem könnyű most derűlátónak maradni. De megéri - legalábbis egy friss tanulmány szerint . A tudományos munkát jegyző szakemberek szerint a pozitív és lelkes szemlélet ugyanis fokozottan védhet a korral járó memóriaromlás ellen. A Psychological Science című tudományos folyóiratban megjelent tanulmány szerzői azt írják, a pozitív életszemléletű embereknek kevésbé romlik a memóriája az idő múlásával, mint azoknak, akik hajlamosak mindennek a rossz oldalát nézni.

A pozitív életszemlélet a memóriára is jó hatással van.
A pozitív életszemlélet a memóriára is jó hatással van. Fotó: Getty Images

Középkorú vagy annál idősebb alanyokat vizsgáltak

5 dolog, amitől javul a memória Bár egyelőre nincs olyan varázsszer, ami segítene megvédeni és felturbózni a memóriát, számtalan olyan élelmiszer létezik, amit ha beiktatunk étrendünkbe, javíthatjuk emlékezőképességünket. Részletek itt .

A tudósok közel ezer amerikai felnőttet vontak be munkájukba. Alanyaik közül mindenki középkorú vagy idősebb volt, és a kutatást három szakaszban végezték: 1995-1996 közt, 2004 és 2006 közt, illetve 2013 és 2014 közt.

A résztvevőket arról kérdezték, milyen érzelmeket éltek meg a beszélgetést megelőző 30 napban, illetve az utolsó két szakaszban memóriatesztekben is részt vettek. A kutatók többek közt arra voltak kíváncsiak, hogy vissza tudnak-e idézni néhány szót rögtön az után, hogy ezeket felsorolták nekik, illetve 15 perccel később. Az összegyűjtött adatok alapján a szakemberek össze tudták vetni azt, hogy az egyes alanyok milyen szinten élik meg a pozitív érzelmeket és a memóriaromlásuk mértékét.

További tényezők, mint például az életkor, a nem, az iskolázottság, a depresszió vagy az extrovertáltság figyelembevétele mellett a kutatók arra jöttek rá, hogy a derűlátóbb alanyoknál kevésbé volt szembetűnő a memóriaromlás, mint borúlátóbb társaiknál. Habár azt a tudósok is hozzátették, hogy sajnos mindnyájunk memóriája romlik a kor előrehaladtával, de életszemléletünkkel a szakemberek szerint igenis befolyásolhatjuk ennek mértékét.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
női anatómia
Meglepően sok nő nem tudja, hány testnyílása van odalent
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +21 °C
Minimum: +3 °C

A reggel még felhős tájakon is csökken a felhőzet, és napközben már mindenütt napos, gomolyfelhős idő várható. Csapadék nem lesz. Az északkeleti szelet elsősorban hazánk keleti felén kísérhetik élénk, néhol erős lökések.A legmagasabb nappali hőmérséklet 19 és 25 fok között várható, a nyugati országrészben lesz melegebb. Fronthatás nem várható, így a frontérzékenyek szervezete is pihenhet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!