Furcsa dolgot árul el a testhőmérsékletünk

A témában zajló kutatások szerint a korábbi évszázadokhoz képest mostanra számottevően csökkent az átlagos emberi testhőmérséklet. A különös változást egy nemzetközi kutatócsoport is megerősítette egy amazóniai őslakos törzs vizsgálata során.

A Tsimane törzs tagjainak a legegészségesebb a szíve a világon. Részletek itt.

Közel két évszázada már, hogy egy német orvos, Carl Reinhold August Wunderlich 37 Celsius-fokban határozta meg az átlagos emberi testhőmérsékletet. Mint azt a Kaliforniai Egyetem Santa Barbara-i kampuszának közleménye írja , azóta is ezt az értéket használjuk arra, hogy felmérjük egy lázas állapot, illetve ezáltal különféle betegségek súlyosságát. Csakhogy az azóta eltelt időben, különösen az utóbbi években egyre több jelentés születik arra vonatkozóan, hogy egészséges felnőttek körében ennél alacsonyabb átlagos testhőmérsékletet mérnek a szakemberek. Jó példa lehet erre egy 2017-es brit tanulmány, amiben a szerzők mintegy 35 ezer felnőtt vizsgálata révén kimutatták, hogy az átlagos testhőmérséklet 37 helyett csupán 36,61 Celsius-fok. Sőt, még alacsonyabb normálértéket határozott meg egy 2019-ben megjelent amerikai tanulmány a maga 36,39 fokos átlagértékével.

Kutatások szerint ma alacsonyabb az emberek átlagos testhőmérséklete, mint évszázadokkal ezelőtt
Kutatások szerint ma alacsonyabb az emberek átlagos testhőmérséklete, mint évszázadokkal ezelőtt. Fotó: Getty Images

Érdekes felfedezést tett a témában egy orvosokból és antropológusokból álló nemzetközi kutatócsoport Michael Gurven, a Kaliforniai Egyetem professzora vezetésével. A csoport 16 évvel ezelőtt kezdte tanulmányozni a bolíviai Tsimane törzs tagjait, akik körében gyors testhőmérséklet-csökkenést figyeltek meg az elmúlt nem egészen két évtized során. A bennszülöttek átlagos testhőmérséklete évente 0,05 fokkal mostanra körülbelül 36,5 fokra csökkent le. "Kevesebb mint két évtized lefolyása alatt hasonló mértékű csökkenést tapasztaltunk, mint amit az Egyesült Államokban két évszázad alatt figyeltek meg" - hangsúlyozta Gurven. A vizsgálat alapjául 5500 őslakos összesen 18 ezer egészségügyi feljegyzése szolgált. Számításaik során a kutatók a környezeti hőmérséklettől a testtömegig számos olyan egyéb tényezőt is figyelembe vettek, amelyek kihatással lehettek a testhőmérséklet alakulására.

Mitől csökkenhet a testhőmérséklet?

Egyelőre nyílt kérdés, hogy vajon mi állhat a különös csökkenés hátterében. Egy vezető elmélet szerint a magyarázat talán abban rejlik, hogy az emberek ma kevesebb fertőzést kapnak el életük során, köszönhetően a javuló higiéniai körülményeknek, a tisztább ivóvíznek, a védőoltásoknak és az egyre fejlődő orvosi kezeléseknek. Bolíviában mindezt közvetlenül is letesztelhették a kutatók, és mint Gurven professzor mondja, részletes információiknak köszönhetően volt is mire támaszkodniuk a kérdés vizsgálata során. "A csökkenés talán a modern egészségügyi ellátásnak és az enyhe fertőzések csökkenő esetszámának tudható be. Csakhogy míg az egészségügyi ellátás általában javult az elmúlt két évtizedben, addig a fertőzések továbbra is széles körben terjednek Bolívia vidéki területein. Eredményeink éppen ezért azt mutatják, hogy önmagában a csökkent fertőzésszám nem lehet a testhőmérsékletben megfigyelt visszaesés magyarázata" - részletezte a kutató.

Kifejtette, elképzelhető, hogy a mai emberek szervezete egyszerűen jobb állapotban van, ezáltal kevesebbet kell dolgoznia, hogy legyőzzön egy-egy fertőzést. Szintén közrejátszhat, hogy az antibiotikumokhoz és egyéb gyógymódokhoz való könnyebb hozzáférés visszavágta a fertőzések lefolyásának tartamát. Valamelyest ezt támasztja alá, hogy a kutatócsoport megfigyelései szerint a tanulmány kezdetén a légzőszervi fertőzések még magasabb testhőmérsékletet idéztek elő az őslakosoknál, mint ugyanazok a fertőzések a közelmúltban. "Újabb lehetséges magyarázat, hogy testünknek kevésbé jelent megterhelő feladatot, hogy testhőmérsékletünket szabályozza, köszönhetően a nyári légkondicionálásnak és a téli fűtésnek. Miközben a Tsimane törzs tagjainak testhőmérséklete követte az évszakok és az időjárás váltakozásait, változásait, továbbra sem használnak azonban fejlett technológiát, ami segíthetne szabályozni a testhőjüket. Mindazonáltal ma már könnyebben jutnak hozzá ruhákhoz és takarókhoz" - árulta el Thomas Kraft, a nemzetközi kutatócsapat tagja.

Összességében a kutatók szerint nincs egyetlen egyszerű magyarázata annak, hogy miért is csökkent az emberek átlagos testhőmérséklete. Valószínű, hogy ez inkább különböző tényezők együttes hatásából ered, és ezek mind a javuló körülményekre mutatnak. Éppen ezért a jövőben a testhőmérséklet változásainak mérése hasonló módon árulkodhat egy adott emberpopuláció általános egészségi állapotáról, mint például a születéskor várható élettartam . "A testhőmérsékletet könnyű mérni, ezáltal könnyen hozzákapcsolható széles körű felmérésekhez, így nyomon követve egy közösség egészségét" - mutatott rá Gurven.

Eredményeiket a kutatók a Sciences Advances című tudományos folyóiratban tették közzé.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!