Szerelmesen másképp működik az agy

Egy kínai-amerikai kutatócsoport utánajárt, milyen hatással van a szerelem az agyi hálózatok működésére.

Létezik-e kóros szerelemfüggőség? Részletek itt.

Az már korábban ismert volt, hogy a szerelem a függőséghez hasonlítható , összetett állapotot idéz elő az agyban. Mindkét esetben változások következnek be az agy jutalmazásért és motivációért felelős központjában. Az agyi hálózati rendszer ezzel kapcsolatos változásai ugyanakkor még ismeretlenek voltak. Az amerikai-kínai kutatás újabb információkat szolgáltatott a mélyben működő rendszerekről. A kutatók szerint eredményeik az első bizonyítékai annak, hogy a szerelemhez kapcsolható változások az agyi hálózatokban hasonlóak, de mégis mások, mint a függőség esetében tapasztalhatók.

A szerelem az agy hálózati rendszerében is változásokat idéz elő
A szerelem az agy hálózati rendszerében is változásokat idéz elő. Fotó: Getty Images

Szerelmesen megfeledkezünk magunkról

Az emberi agy egymástól elkülönülő hálózatokból áll. A hálózatokon belül erős kapcsolódások jönnek létre, az egyes hálózatok között pedig gyengébbek. Erről a szerveződésről úgy tartják, szükséges ahhoz, hogy egy energetikailag hatékony rendszer működését biztosítsa, hiszen az agy a test energiájának mintegy 20 százalékát használja fel.

A tudósok funkcionális mágneses rezonanciavizsgálat (fMRI) segítségével hasonlították össze az agy funkcionális hálózati rendszerének működését önkéntesek két csoportján. A szerelmescsoport 16 nőből, a szinglicsoport 14 nőből állt, utóbbiak soha nem voltak még szerelmesek, vagy nem volt romantikus kapcsolatuk. A szinglicsoporthoz képest a szerelmescsoportnál az egyes hálózatok közötti szegregálódás mértéke kisebb volt az fMRI-eredmények szerint.

Az agyi kapcsolatok minősége utal az idegrendszer információátadásának hatékonyságára. A szerelmescsoportnál csökkent a kapcsolat erőssége a bal anguláris gyrusban. Ez az agyi terület felelős a többi között az önreflexióért. A gyengébb kapcsolódás azt okozhatja, hogy a szerelmes ember kevesebb figyelmet fordít önmagára, és többet a szerelmére. Ugyanakkor megnövekedett a kapcsolódás mértéke a bal fusiformis gyrusban, mely agyterület működése döntő szerepet játszik az arcok és az arckifejezések felismerésében. A növekedés itt arra utal, hogy a szerelmesek jóval gyakrabban végeznek olyan társas-érzelmi folyamatokat, mint a szerelmük arckifejezéseinek olvasása és megértése.

A szakértők tanulmányukat a Brain Imaging and Behavior című tudományos lapban mutatták be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +5 °C

Szakadozik, csökken a felhőzet, de a keleti harmadban még délután is számíthatunk erősen felhős tájakra. Reggel, délelőtt keleten néhol előfordulhat szemerkélő eső. Az északias szelet a nyugati határvidéken és északkeleten olykor élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 19 fok között alakul. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?