Oltás tű nélkül? Ez a hétköznapi eszköz jelenthet megoldást

Eddig is voltak kezdeményezések arra, hogyan lehet tű nélkül oltani, a mostani fejlesztés esetében azonban a vakcinát a szervezetbe juttató eszköz az érdekes.

Bevált a fogselyem tű helyett az oltóanyag bejuttatásához – számolt be a Texas Tech University kutatóinak eredményeiről az Orvostovábbképző Szemle.

Sebtapasszal fedik le az oltás helyét egy lány karján.
Valljuk be, az oltástól azért sokan tartunk...Fotó: Getty Images

Csak a megfogselymezett egerek maradtak életben

A kutatók bebizonyították, hogy amikor a vakcina összetevőivel átitatott fogselymet alkalmaztak egerek ínyén, az immunválaszt váltott ki. A vizsgálat során 28 napon át kéthetente fogselymet használtak 50 egéren. Ez nem volt éppen könnyű feladat: ahhoz ugyanis, hogy az egerek fogait fogselyemmel tisztíthassák, egy kutatónak óvatosan le kellett húznia az egerek állkapcsát egy kulcstartó fémgyűrűjével, míg egy másik elvégezte a feladatot.

A végső vakcinaadag beadása után négy héttel az egereket egy halálos influenza-törzzsel fertőzték meg. Az összes fogselyemmel kezelt rágcsáló túlélte a fertőzést, míg a vakcinázatlan állatok elpusztultak. Ráadásul a fogselyemmel kezelt egerek székletében, nyálában és csontvelőjében is ellenanyagokat mutattak ki, ez pedig arra utal, hogy a szervezetük hosszú távú immunválaszt alakított ki.

Az új módszer előnyei

  • Javíthatja az oltási arányt azok között, akik félnek a tűtől.
  • Nem igényel speciális szállítást, hűtést.
  • Könnyen, akár postán is eljuttatható a rendeltetési helyre, ami például egy újabb pandémia idején hasznos lehet a gyors, tömeges vakcinázáshoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.