Ilyen a "fordított" testképzavar

Míg az ismertebb testképzavarok, mint például az anorexia vagy a bulimia során a beteg kórosan soványan is kilóktól szabadulna, a fatorexia ennek éppen az ellenkezője: a túlsúlyos emberek nem látják magukat túlsúlyosnak.

A fatorexia egy olyan testképzavar, amelyről egyelőre csak felbukkanó eseteket írtak le, a jelenség még nem olyan ismert, mint például az anorexia vagy a bulimia. Definíciója szerint olyan testképzavart jelent, amelynél a túlsúlyos emberek nem látják magukat túlsúlyosnak, azt hiszik, hogy vékonyak vagy normál testalkatúak. A többi testképzavarnál enyhébb, érintettjei a testtömegindex alapján könnyebben szembesülnek azzal, hogy valóban elhízottak, mint például egy anorexiások azzal, hogy csontsoványak.

Fatorexia társulhat szorongásos megbetegedéshez, de gyakran húzódik meg mögötte valamilyen szexuális gond. Kialakulásáról, tüneteiről és a kezelés módjáról az alábbi cikkünkben olvashat!

Kialakulása legtöbbször a fogyókúrában is ismert " jojó-effektusra " vezethető vissza. A túlsúlyosak hirtelen nagy testsúlytól szabadulnak meg, majd újra elkezdenek enni, ami miatt a leadott kilók is visszatérnek. Erről azonban a testképzavarosok nem vesznek tudomást, és továbbra is azt hiszik, hogy a korábbi, lefogyott állapotukban vannak. Előfordulásáról pontos adatok nincsenek, Magyarországon például 40 százalékosra teszik a túlsúlyosak arányát, de nem tudni, hogy közülük hányan nem érzékelik ezt.

Súlyos betegségek kialakulásához vezethet

Az érintettek minden módon kerülik, hogy szembesüljenek saját testsúlyukkal: nem mérik magukat mérlegen, kerülik az egész alakos tükröket, nem szeretnek fotókon sem szerepelni, meg sem próbálnak szembesülni azzal, hogy milyen a küllemük, eltávolítják a ruha méretét jelző címkét is. Testsúlyuk és formájuk mellett egyéb területekre koncentrálnak, így például frizurájukra, sminkjükre, körmükre.

A kezeléshez fontos a szembesítés, hogy a beteg tisztában legyen túlsúlyával
A kezeléshez fontos a szembesítés, hogy a beteg tisztában legyen túlsúlyával

A fatorexiának súlyos fizikális szövődményei lehetnek, hiszen az érintettek nincsenek tisztában túlsúlyukkal, így tenni sem tudnak ellene. Pedig az elhízottság akár halálhoz is vezethet, a belgyógyászati, szív- és érrendszeri betegségek rizikóját pedig mindenképpen növeli. A túlsúly ízületi problémákat is okozhat, hiszen a testtömeg a porcokat is jobban terheli.

A kezelés hosszú pszichoterápiás folyamat, része lehet a pszichoanalízis, ugyanúgy, mint a viselkedésterápia és a kognitív terápia. Mivel a fatorexia valamilyen szinten a jojó-effektusból alakul ki, érintettjeinek azzal is meg kell küzdeniük, tehát életmódváltást kell eszközölniük, elejét kell venniük annak, hogy újra és újra visszahízzanak. Ehhez belgyógyász, illetve obezitológus, dietetikus és mozgásterapeuta felügyeletére is szükségük lehet.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!