Jó magyar szokás szerint az elmúlt időszakban pukkadásig tömtük magunkba a finomabbnál finomabb étkeket. Ez persze meg is látszik alakunkon, ezért feltehetjük a kérdést: nem lenne-e jobb életmódunk terén is tiszta lappal kezdeni az új évet?

Ezerszer feljegyzett és kivesézett történet: ha fogyókúrázni akarunk, a gyors súlyvesztés reményében drasztikusan lecsökkentjük a bevitt táplálékmennyiséget, szinte koplalunk. Jobb esetben hősiesen kitartunk a kúra végéig, majd, mikor a mérleg nyelve eléri a kívánt értéket, kilazítunk: jöhet megint a rántott karaj hasábburgonyával, somlói, tábla csoki - és egy hét múlva a kiinduló súlyon felül találjuk magunkat.

Jojjó-effektus

Ez azon túl, hogy bosszantó, rendkívül egészségtelen is. A gyakori súlyingadozással kísért fogyókúrázás ugyanis jobban megviseli a szervezetet, mint a tartós túlsúly. Jobb lassan, de biztosan fogyni, melynek legcélszerűbb módja, ha elengedjük a fogyás iránti vágyat, és az egészséget célozzuk meg helyette. Életmódváltással tartósabb sikereket érhetünk el, melyeknek a kívánatos testsúly nem végcélja, hanem következménye lesz. Helyes életmód mellett beáll az egyénre jellemző, egészséges, genetikailag meghatározott testsúly, akár túlsúlyunk volt, akár olyan vékonyak voltunk, mint a ruhafogas.

Motiváció és célkitűzés

Ha nem elég motiváció a karcsúbb alak (mert miért is kéne mindenkinek karcsúnak lennie?), tűzzünk ki kézzelfogható célokat: sajgó ízületek nélkül tudjunk fogócskázni unokánkkal a kertben, könnyedén fel tudjunk kaptatni az ötödikre akkor is, ha nem jó a lift, nyugdíjas korunkban is el tudjunk menni táncolni stb. A lényeg: az életmódváltásnak legyen konkrét célja, értelme, ami miatt érdemes lesz elkezdeni és véghezvinni!

Rész-célkitűzések

Jó, ha vannak az úton mérföldkövek: ezek segítenek abban, hogy tudjuk, meddig jutottunk el, hol tartunk. Szükségesek a sikerhez, és segítenek túllendülni a nehezebb időkben. Ilyen lehet pl.: elhatározom, hogy a héten minden nap fél órát sétálok, és azt be is tartom, hónap végére szokásommá válik minden nap salátát enni ebéd előtt stb. Az viszont nem mindegy, hogy mindezeket milyen ütemben tesszük. A túl sok vállalás ugyanis kudarchoz vezethet. Mit lehet tenni, hogy ezt elkerüljük?

Folyamatosan! Fokozatosan! Rendszeresen!

A siker titka: módszeresen, rendszeresen végzett, képességeinket meg nem haladó, folyamatos erőfeszítés. Ne akarjunk egyszerre túl sokat teljesíteni: buzgalmunkban hirtelen ránk szakadhat a túl sok vállalás, és ami fokozatosan bevezetve játszi könnyedséggel megoldható lenne, az elviselhetetlen teherként kapitulálásra késztet bennünket. Vegyünk fel minden héten egy-egy egészség-szokást, és csak akkor kezdjünk bele a következőbe, ha ez már tényleg szokásunkká vált. Ha nem megy egy hét alatt, várjunk vele, de maradjunk következetesek. Lépésről lépésre bizton célba érünk!

Összegezve

Felejtsük el a negatív töltettel rendelkező fogyókúrát! Az új év (is) kiváló alkalmat teremt az életmód-váltásra. Ne akarjunk egyszerre futóbajnok, életmódguru lenni, vagy éppen reformszakács: szépen lassan haladjunk előre kitűzött célunk felé, hogy biztosan oda is érjünk. Sok kitartást hozzá!

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat felől fátyolfelhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás.Késő estére 8 és 14 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!