Ami a szívet védi, az a vesekövet is távol tartja

Egy új tanulmánysorozatból kiderül, hogy a szív és csontok egészségével kapcsolatos életmódbeli tényezők távol tarthatják a fájdalmas veseköveket is.

Kiderült, hogy az étrend, a testsúly, kalóriabevitel és gyógyszerhasználat egyaránt meghatározhatja, kinél áll fenn a vesekövek kialakulásának veszélye. Bár a betegség legfőbb kockázati tényezője a folyadékhiány, örökletes alapon is kialakulhat, továbbá sok más faktor is hozzájárulhat.

Veseműködés "A vesekövesség egyidős az emberiséggel, ezt az egy betegséget említi a hippokratészi eskü is" - mondta Dr. Marshall L. Stoller társszerző, A Kaliforniai Egyetem urológiai osztályának igazgatóhelyettese.

A kutatások megállapításai szerint a napi kalóriamennyiség csökkentése jelentősen visszaveti a kövek kialakulásának lehetőségét. Ennek kiderítésére 78 551 beteg adatait elemezték a Női Egészségügyi Felmérés alapján, különös tekintettel a BMI-indexre és az étrendre. Az Oxfordi Egyetem kutatói pedig 50 617 ember adataiból következtettek arra, hogy a húsban gazdag táplálkozás szintén nagyobb kockázattal jár együtt, míg a friss gyümölcs, a rostok és bizonyos ásványi anyagok pont az ellenkező hatást érik el. Az antioxidánsok is csökkenthetik a kockázatot.

Az Iowai Egyetem kutatói felfedezték, hogy az alfa- és béta-karotin, valamint a béta-kriptoxantin (mely zöldségekben, diófélékben és magvakban található) fogyasztása összekapcsolható a vesekő megjelenésével.

Az elsősorban a magas koleszterin- és triglicerid-szint csökkentésére alkalmazott sztatinok ugyanakkor 50 százalékban előzik meg a vesekövességet a férfiak esetében, 70 százalékban pedig a nők körében. "Ezt még sosem mutatták ki korábban, ez egy teljesen új felfedezés" - mondta el Dr. Roger Sur, a sztatint vizsgáló tanulmány szerzője, a San Diego-i Vesekő Központ igazgatója. "Ez egy visszatekintő tanulmány, és sokkal több szilárd adatra lenne szükség hozzá. De kétségtelenül érdekes információkat tartalmaz, melyeket érdemes tovább vizsgálni." A kapcsolat annyira egyértelmű a szívbetegség és a vesekő életmódbeli tényezői között, hogy a vesekövesek elgondolkodhatnak azon, nem fenyegeti-e őket a szívbetegség veszélye is. A veseköves betegeknek ezért három általános tanácsot szoktak adni: a sófogyasztás és állati eredetű fehérjék mérséklése, valamint a megfelelő mennyiségű folyadékbevitel. Ez a szív egészségéhez is nélkülözhetetlen.

A bemutatott tanulmányok kimutatták az összefüggést az életmód bizonyos faktorai és a vesekövek között, de az ok-okozati kapcsolatot nem bizonyították. A szakértők megjegyezték azt is, hogy a kutatás nem olyan részletes, mint a szakmai lapokban megjelenő tanulmányok.

Az eredményekről az Amerikai Urológus Szövetség éves gyűlésén számoltak be Washingtonban.

Animáció: HáziPatika.com

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A felhőzet dél felé levonul, illetve a szétterülő gomolyok is egyre többfelé feloszlanak. Hajnalban, reggel már sokfelé derült lesz az ég. Csapadék már nem valószínű. Az éjszaka első felében még olykor erős, néhol viharos lökések kísérhetik az északkeleti szelet, majd hajnalra veszít erejéből a légmozgás, inkább csak élénk lehet. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -1 és +6 fok között alakul, de a szélcsendes északi, északnyugati részeken hidegebb is lehet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!
kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.