A fokhagymára buknak a lányok?

Kidobhatják a férfiak a borotválkozás utáni arcszeszt, egy tanulmány szerint ugyanis fokhagyma kell ahhoz, hogy a nőkben felébredjen a vonzalom.

Talán nem tűnik a legtutibb randi ötletnek, mégis lehet benne valami. Tudniillik a fokhagymát fogyasztó férfiakról a hölgyek sokkal inkább gondolják, hogy egészségesek, ez pedig vonzóvá teszi őket számukra.

A fokhagymának, ami egyébként már magában is egy rendkívül tápláló növény, közismert antibakteriális, vírus- és gombaölő hatása van, és csökkenti a megfázásos megbetegedések esélyét, valamint a magas vérnyomásét és egyes rákfajtákét is. Persze az is lehet, hogy egyszerűen csak arról van szó, hogy a fokhagymától a verejték szaga édesebb lesz, mivel megtizedeli a kellemetlen izzadságszagért felelős mikrobákat – véli egy nemzetközi kutatócsoport.

Mitől függ, hogy kibe szeretünk bele?

Az biztos, hogy a lehelet rendkívül fontos szerepet tölt be az emberi kapcsolatokban, de úgy tűnik, a hónaljszag is lényeges az intim érintkezés során – áll az Appetite magazin által megjelentetett tanulmányban.

A nőket valójában vonzza a fokhagymaszag?

A tudósok szerint evolúciós szempontból az étrenddel kapcsolatos testszagok a nemi szelekció során alakulhattak ki. A fokhagyma fogyasztása természetesen kellemetlen szájszaggal jár, de a testszag esetében ez úgy tűnik, nem érvényes. Az állatvilágban már megfigyelték, hogy a párválasztás során az egyedek étrendje fontos szempont lehet, ezért nem meglepő, hogy az embereknél is így van – vélik a tanulmány szerzői, akik megállapításukat egy 42 férfiból álló kísérleti csoport vizsgálatára alapozták. A kísérletben részt vett férfiak egy-egy csoportjának fokhagymát vagy fokhagymakapszulát adtak, míg a harmadiknak semmit. Majd a hónaljukra illatgyűjtő szalagokat erősítettek, ami 12 órán át gyűjtötte a mintát.

Ezután 82 nőt kértek fel, hogy szagolja meg a mintákat és osztályozza kellemesség, férfiasság, vonzóság, és intenzitás szempontjából. A hölgyek szerint a fokhagymát fogyasztók szaga sokkal vonzóbb és kevésbé intenzív volt, mint azoké, akik nem ettek a vámpírűzőből. Természetesen a hatás csak nagyobb mennyiségű fokhagyma elfogyasztása után jelentkezett, de hasonlóan jó eredményeket produkált a fokhagymakapszula is.

Korábbi tanulmányok azt is kimutatták, hogy a fokhagyma az anyatej illatát is befolyásolja és növeli a babák szopási hajlandóságát is.

Forrás: telegraph.co.uk

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

szemproblémák
Apró pöttyöket vagy úszó szálakat látsz a szemed előtt? Ez állhat a háttérben
elhízás
Fogyasztószerek Magyarországon: ez az 5 gyógyszer érhető el ma az elhízás ellen – Mutatjuk, mit tudnak
hasnyálmirigy
Ebből tudhatod, hogy a hasnyálmirigyed már nem sokáig bírja
rostbevitel
10 olcsó étel, amivel jó sok rostot vihetsz a szervezetbe – Ezek legyenek mindig a kamrában
fahéj
Ez a kedvelt ízesítő többet árthat, mint használ
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +1 °C

A Tiszántúlon is megvastagszik a felhőzet, amely az éjszaka második felében az Északnyugat-Dunántúlon szakadozik. Helyenként - többnyire kisebb - eső, zápor kialakulhat. Az északnyugati, északi szél helyenként élénk lesz.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 2 és 7 fok között várható, de a szélvédett fagyzugokban 0 fok is lehet. Ma változékony, szeles idő várható záporokkal, miközben az orvosmeteorológiai helyzet viszonylag kedvező marad.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Narancs vagy paprika: melyikben van több C-vitamin? – Tedd próbára tudásod kvízünkben! Közismert, hogy naponta legalább ötször kellene zöldséget-gyümölcsöt fogyasztanunk. Azt is tudod azonban, hogy milyen tápanyagokat rejtenek növényi élelmiszereink? Kvízünk segítségével most tesztelheted a tudásod!
kvíz
A lenyelt rágógumi évekig a gyomorban marad: igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Számos tévhit és félreértés kering a köztudatban az emberi test működéséről és egészségünk megőrzéséről. Te felismernéd a leggyakoribb mítoszokat? Tedd próbára tudásod alábbi kvízünkben!