Egy lézengő lovag

Casanova, Giovanni Giacomo (1725-1798) a XVIII. század érdekes figurája, amolyan újkori lézengő ritter, kalandor lovag, akinek foglalkozásáról életében sem tudhatott senki biztosat, halála után pedig sokan még abban is kételkedtek, hogy valóban élő ember volt-e, és nem csupán fiktív emlékiratok kitalált hőse. Kispapként kezdte pályafutását, de jogot is tanult, hét nyelven beszélt, írt filozófiai értekezéseket és színpadi darabokat egyaránt. Hol itt, hol ott tűnt fel Európában, igazi világát a postakocsik, állomások, fogadók jelentették. Híressé emlékiratai tették, amelyeket élete utolsó éveiben Waldstein gróf csehországi Dux kastélyában írt. Egy részét már életében megjelentette Szökés az ólomkamrákból címmel, utalva egyik életveszélyes kalandjára, az inkvizíció előli menekülésére. A terjedelmes, több mint négyezer oldalas visszaemlékezés nemcsak a XVIII. századi történelem, életmód, szokások, divat kutatásának gazdag forrása, hanem különleges kultúrtörténeti emléke a korabeli szexualitásnak is. A magát de Seingalt lovagnak is nevező kalandor ugyanis emlékiratát nőügyei mentén szerkeszti: bonyolult szerkezetű, némileg M. Proust "Az eltűnt idő nyomában" korai elődjének tűnő művében több mint száz nővel való kalandját írta le. A szexszimbólummá vált kalandort a XVIII. század egyik kutatója, Pelle János író-újságíró mutatta be a Kor-Kontroll Társaság klubestjén.

Apácák, asszonyok, kalandornők, kurtizánok

A legendás nőcsábász mozgalmas élete során Európa-szerte számos nővel került kapcsolatba. Mint azt emlékirataiból tudjuk, szép számmal voltak közöttük kurtizánok, de hajadon lányok, cselédek, férjes asszonyok, sőt apácák is. Imádták a nők - a legenda szerint híres potenciálja miatt (melyet állítólag kucsmagomba fogyasztásával igyekezett karbantartani). Valószínűleg ennél azért összetettebb dologról van szó. A nőknél elért sikereit inkább annak köszönhette, hogy áradt belőle az életigenlés, az élet szeretete, hogy őszintén élvezte a szerelmeskedés (nemcsak a szex, hanem a csábítás, a játék, a flört) örömeit, és nemcsak magának igyekezett élvezetet szerezni, hanem - a saját korában merőben szokatlan módon - törekedett arra is, hogy partnernői is örömet találjanak a szexuális együttlétben. Életfilozófiájáról így ír emlékiratai előszavában:
"Életem legfőbb törekvése az volt, hogy gyönyörűséget szerezzek érzékeimnek; ennél fontosabb célom nem is volt. Mindig úgy éreztem, hogy a másik nem kedvéért születtem; szerettem a nőket, és minden tőlem telhetőt elkövettem, hogy ők is szeressenek. Mámorosan szerettem az asztal örömeit, és lelkesedtem mindenért, ami kíváncsiságot keltett bennem."

Szerelmi "tanulmányok"

Casanova értett a nőkhöz, sőt igyekezett tanulmányozni is őket, anatómiailag és lelkileg is. Mindkettő merőben szokatlan volt a XVIII. században, amikor a nőket minden téren (a szexualitásban is) másodrendűnek tekintették, még az utódlásban betöltött szerepüket sem akarták elismerni. Magát a szerelmet és az élet örömeit is csak ekkor kezdték újból felfedezni az ellenreformáció prűd és bigottan vallásos időszaka után. (Dr. Romics Imre urológus egyetemi tanár szerint Casanova nemcsak a saját korában volt meglepően modern ezzel a törekvésével, hanem még a mai, felvilágosult korban is kitűnne a sok esetben csak saját vágyainak kielégítését szorgalmazó, a nőket csak eszköznek tekintő férfiak közül.) A gáláns kalandor emlékiratainak tanúsága szerint igyekezett úgy közeledni minden meghódítani vágyott nőhöz, hogy az az illető egyéniségének, mentalitásának, élethelyzetének a legjobban megfeleljen. Volt, akit lelki keservében vigasztalt, mást anyagilag támogatott (például akadt, akinek a férjhezmenetelét segítette), megint mást az útján kísért egy ideig, vagy éppen hintót szerzett neki, hogy továbbutazhasson. A flört során akadt, akivel a gasztronómiai örömöket osztotta meg (szerette az ízes, fűszeres ételeket, érett sajtokat, jó borokat), de olyan is, akinek a csábítás során egyéb érdeklődését "használta ki", például üzletről vagy éppen a szerelemről beszélgetett vele. Előfordult persze olyan is, hogy egyik-másik hölgy "leiskolázta": a vártnál nehezebben meghódíthatónak bizonyult. Egy Lia nevezetű hajadon például hűvös nyugalommal hallgatta, amint Casanova - mintegy kísérletezve vele - a szerelemről, a szexuális együttlét módjairól beszélve próbálta tűzbe hozni, sőt ő lepte meg tárgyilagos, józan nyíltságával, amikor az önkielégítés került szóba. Akkor sem veszítette el a fejét, amikor a férfi Aretino érzéki metszeteivel illusztrálta a mondottakat. Kiderült, hogy a szemérmes szűzlány szinte többet tudott ezekről a témákról, mint a csábító kalandor. Azért a szerelmi versengés, a flörtös csatározás végén ez az epizód is ágyban végződött, és hasonlóan a többihez, néhány együttléttel véget is ért.

Férfias rekord?

Ami a férfiúi "teljesítményt" illeti, a szakemberek nem tartják kiemelkedően magasnak Casanova nőügyeinek, kalandjainak számát. Állítása szerint a "szüzességét" 11 éves korában veszítette el, és 73 éves koráig élt, így a minden bizonnyal aktív férfias időszaka is több évtizedre, akár negyven évre is tehető. Ha így számoljuk, az a 144 nő, akinek a meghódításáról beszámol, évente csupán 3-4 új ismeretséget jelentett, ami egy ilyen zaklatott, kalandos életet élő, folyton úton lévő férfi esetében természetesnek is tekinthető. Sosem házasodott meg, és ha egyik-másik szeretője szült is gyermeket, akinek ő volt az apja, családot sosem alapított. Mint Romics professzor megjegyezte: a férfiúi teljesítményt legfeljebb a közösülések számával jellemezhetnénk, a hódításaival kevésbé. Semmiképpen nem szabad egyébként sem XXI. századi fogalmaink szerint gondolkoznunk a két-háromszáz évvel korábbi viszonyokról. Ezen ismeretségek egyike sem nevezhető a mai értelemben vett kapcsolatnak, élettársi viszonynak, és olyan érzelmeket, amilyeneket ma szerelemnek nevezünk, gyakorlatilag egy hölgy sem ébresztett hősünkben. Talán egyetlen kivétel egy Henriette nevű fiatal nő, akit családja zárdába akar kényszeríteni, és ez elől menekülve találkozott Casanovával. Úgy tűnik, iránta valóban többet érzett a testi vágynál, a hódítás öröménél: vonzódást, féltést, érdeklődést a sorsa iránt.

Bajok, kudarcok

Emlékirataiból kiderül az is, hogy hányatott élete során a gondok sem kerülték el a legendás kalandort. Több ízben fertőződött meg nemi betegséggel, hétszer kezelték szifilisz miatt (a korabeli orvosi ismereteknek megfelelően higannyal), és egyéb betegségben, valószínűleg tripperben is szenvedett. A nők nemegyszer szereztek más módon is kellemetlen perceket neki. Például egy kurtizán, akinek kegyeiért nem akart vagy nem tudott azonnal fizetni, felpofozta. Utolsó (leírt) kalandjainak egyike pedig majdnem az öngyilkosságba hajszolta Giacomót. Charpillon, egy londoni prostituált meghódításában ugyanis teljes kudarcot vallott: a nő valószínűleg kéjesen élvezte azt, ahogyan könyörtelenül játszhat vele, megalázhatja, sárba tiporhatja, míg a férfi mindent megpróbált, mindent bevetett, amivel addig sikert ért el, de nála eredménytelenül. A nő elszedte a pénzét, de kevesellte, valószínűleg többet akart: a "tényleges szolgáltatásokból" már kiöregedett anyját és saját magát is szerette volna a férfi nyakába varrni. A történet tragikomikusan ért véget: Casanova megverte, vérbe fagyva hagyta a vonakodó kurtizánt, és abban a hitben, hogy megölte, öngyilkosságot kísérelt meg. Zsebeiben nehezéknek szánt vasgolyókkal indult a Temze felé, de útközben egy barátjával találkozott, aki jobb belátásra térítette. Vigasztaló iszogatás közben pedig egyszer csak feltűnt a holtnak hitt Charpillon, aki így még ebből az összecsapásból is győztesen került ki. Casanova sértett férfihiúságában nem foglalkozott többet a hölggyel, mindössze betanított egy papagájt egy Charpillont szidalmazó mondatra, így véve magának némi elégtételt a kudarcba fúlt ostromért.