Életmód
Relax
Légy a pszichológusod, és tanulj meg nemet mondani! (2)
Nem tudunk lelkileg is felnőni, amíg az otthonról hozott szabályokat, értékeket mérlegre nem tesszük, és ami nekünk nem vált be, attól búcsút nem veszünk. A gyorsan változó világban a magunk által kiizzadt élettechnikák, értékek nélkülözhetetlenek.
Légy a pszichológusod, és tanulj empátiát!
Kevés dologra vágyunk annyira, mint hogy valaki igazán figyeljen ránk és megértsen bennünket. A legtöbben éppen ezért járnak pszichológushoz, akik hivatásszerűen gyakorolják az értő figyelmet. A jó hír: ezt a módszert alapszinten bárki megtanulhatja.
Légy a pszichológusod, és a randizás is könnyebben megy!
Tanulás alatt többnyire valamilyen ismeret, összefüggés elsajátítását értjük, pedig éppen így meg lehet tanulni azt is, hogyan társalogjunk ügyesebben egy buliban, kérjünk randit vagy fizetésemelést, és miként viselkedjünk, ha bármelyiket visszautasítják
Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.