Britney Spears újabb elvonókúrája

Los Angeles, 2007. március 21. (MTI/dpa) - Britney Spears amerikai popsztár újabb elvonókúrán van túl, méghozzá - a People Magazin című lap szerint - eredményesen.

A 25 éves popdíva, aki a többedik ilyen kezelésen vett részt, ezúttal egy kerek hónapot töltött a kaliforniai Malibu magánklinikán, és helyi idő szerint kedden késő este sikeres, önként vállalt kúrát maga mögött tudva távozhatott az intézményből - közölte menedzsere, Larry Rudolph.

Baráti körében azt mondták, hogy "Britney jól van", anonim alkoholisták találkozóin vesz részt, a kezelés idején pedig látogatta őt tőle válófélben lévő férje, Kevin Federline, két kisfiukkal: Sean Prestonnal és Jayden Jamesszel együtt.

Mielőtt februárban Spears elvonókúrára vonult, még gondoskodott egy kis sajtószenzációról, nehogy elfelejtsék: először azzal került a lapok címoldalára, hogy tarkopaszra borotváltatta a fejét, majd eltelt egy kis idő, akkor meg olcsó szőke parókában kapta lencsevégre egy fotós.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!