Összefogás Horváth Laciért

Rutkai Bori énekes, zenész, az egyik szervező elmondta az MTI-nek, hogy 2006. decemberében hirdették meg a jótékonysági kiállítást és árverést. A felhívásra megmozdult a kortárs képzőművészeti társadalom, eddig több mint 100 alkotás - festmény, grafika, plasztika, installáció, fotó - érkezett a Műcsarnokba.

A legtöbb munkát a 20 és 40 év közöttiek küldték be, köztük van Lakner Antal, Cseke Szilárd és Király Gábor.

Rutkai Bori az eseményt tevőlegesen támogató idősebb nemzedék művészei közt megemlítette Haraszthy István - Édeske, ef. Zámbó István és feLugossy László nevét.

Azt is elmondta, hogy zenésztársaival már két jótékonysági koncertet tartott Horváth László gyógyulásáért, de ez az első képzőművészeti akció, amelyet szerveznek.

2005-ben, a Gödör klubban rendezett jótékonysági koncerten másfél millió forintot gyűjtöttek, ebből a fiatalember egy hónapon át őssejt-beültetéses kezelésen esett át Kínában. Az ottani orvosok szerint még két kezelésre lenne szüksége, ami legalább 8-10 millió forintba kerül.

Rutkai Bori reméli, hogy a képzőművészeti aukció sikeres lesz és összejön a pénz Horváth László kezelésére.

A Műcsarnok alsó szintjén rendezett kiállításon nem fog elférni valamennyi, árverésre beküldött munka, ezért március 16-tól a www.ndr.hu/keljfellaci/aukcio és a www.axioart.com oldalakon valamennyi felajánlott műtárgy látható lesz - tette hozzá.

(MTI-Panoráma)

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!