Magyar részvétel a méhátültetés kidolgozásában

Dr. Pálfalvi László a Szent István kórház szülész-nőgyógyász főorvosa néhány magyar kollégájával közösen vesz részt abban a tudományos kutatásban, amelynek célja a sikeres méhátültetés. A vele folytatott beszélgetésben a fenti beavatkozással kapcsolatos tényeket járjuk körül.

Honnan jött az a méhátültetés gondolata?

Dr. Ungár Lászlóval együtt először itt Magyarországon végeztünk méhnyakrákos betegeknél, a méhet megőrző ún. Wertheim-műtétet.

Azelőtt egy méhnyakrákos betegnél elképzelhetetlen volt, hogy a beavatkozást követően szüljön, mert mindig kivették a méhét, vagy sugárkezelést kapott.

Hasi úton mi végeztük először azt a műtéti beavatkozást, amely során a műtét végén a méhtestet - amennyiben az daganatmentes volt - a petefészkekkel együtt visszavarrtuk a hüvelyre, és így a betegek meggyógyultak.

A teljes regenerációt követően ezek a nők tudtak menstruálni és ezek közül már többen szültek is. Az első ilyen páciens nálam szült Magyarországon. Ebből a műtéti eljárásból - aminek kidolgozásáért egyébként miniszteri elismerést is kaptunk (Dr. Ungár László, Dr. Siklós Pál, és jómagam) - táplálkozik a méhátültetés ötlete.

Reális esélyt lát-e arra, hogy ez a komplikált beavatkozás a közeljövőben valóra válik?

A méhátültetés tudományos hátterével, kutatásával foglalkozó amerikai orvosok, szakemberek szivárogtatták ki a hírt - szerintem egy picit korán.

Ma már pontosan lehet tudni, hogy milyen vérellátást kell biztosítani a méhnek, egyrészt hogy működjön, másrészt, hogy egy terhességet is ki lehessen hordani.

A technikai feltételei adottak a műtétnek, de az immunológiai háttér még nincs teljesen tisztázva. Természetesen reális esélye van a műtét sikerességének, de az időpontot illetően nem bocsátkoznék jóslatokba.

Mikor nevezhető egyáltalán sikeresnek egy méhátültetés: ha nem lökődik ki a szerv, ha a páciensnek megjön a menstruációja, vagy ha kihord egy terhességet?

Ez egy összetett kérdés. Hiszen részben sikeresnek nevezhető a műtét, ha a szervezet befogadja a méhet és működik, tehát rendszeres menstruációi vannak a páciensnek, de igazán sikeresnek akkor nevezném a beavatkozást, ha képes lenne kihordani egy terhességet. Egy ilyen terhesség viszont mindenképpen veszélyeztetett terhességet jelentene.

A műtéti eljárás szempontjából ki lehet a legmegfelelőbb donor?

A legmegfelelőbb donornak egy egyenesági rokon, nagyobb leánytestvér - aki már nem akar szülni -, esetleg az édesanya bizonyulhat. Ezekben az esetekben nagyobb az esélye annak, hogy az immunológiai kompatibilitás megmarad.

Etikai szempontból mennyire fogadható el a méhátültetés?

Mindig vannak ellenzők, de miért ne lehetne elfogadni, ha valaki egy új életnek szeretne lehetőséget kínálni, illetve ha a donor is és a páciens is ezt szeretné. Az számomra teljesen elfogadható indok, hogy valaki gyermeket szeretne szülni.

Mennyivel másabb beavatkozás a méhátültetés, mint például egy vese-, máj- , vagy éppen szív-transzplantáció?

A beavatkozás technikája természetesen más, az immunológiai része a műtétnek hasonló, de van egy nagy különbség. Mégpedig az, hogy a méh nem létfontosságú szerv, a nélkül lehet élni.

Az összes többi transzplantáció létfontosságú szervekre vonatkozik. Ennek van hátránya is. Ezeknek a betegeknek hosszú távon ún. immunszupresszív (immunválaszokat csökkentő) szereket kell szedniük, amiknek viszont hosszútávon komoly mellékhatásai lehetnek. Akár még a daganatok fejlődésére is nagyobb az esély.

A méh viszont nem kellene, hogy bent maradjon örök életre. Ha valakinél sikerül a műtét, terhes, és szül egy vagy akár több gyereket, azt követően ki lehetne venni a méhet. A fenti esetben a szülés csak császármetszéssel képzelhető el, ami során ki kell nyitni a hasat, s ha már nem szeretne többet szülni az illető hölgy, akkor el lehetne távolítani a méhet. Így nem kellene évekig szedni az immunszupresszív szereket, vagyis a páciens annak károsító hatásainak nem lenne kitéve.

Milyennek látja a magyar betegek, illetve nőgyógyászat helyzetét nemzetközi összehasonlításban?

Ez kicsit kényes kérdés. A magyar szakemberek felkészültsége, tudása teljesen megfelel bármelyik fejlett nyugati ország elvárásainak, s ennek számtalan példája megmutatkozik. A feltételeken sajnos lenne mit javítani bőven. Minden hazai kórház szűkösködik anyagiakban és a műszerek színvonala sem éri el mindenhol a kívánt és elvárható szintet.