Így diétáznak a reménybeli kormányfők

Ahogy egyre közeledik Tony Blair brit miniszterelnök távozása, lázasan készülődnek a helyére pályázók. Valószínű utódja, Gordon Brown kancelláriaminiszter és David Cameron ellenzéki vezér egyaránt diétába kezdett.

Gordon Brown ugyan már 1986 óta nem dohányzik, a helyette kialakult "csokifüggősége" azonban egészen a közelmúltig elkísérte, naponta akár három szelet KitKatet is magába tömött.

Azonban ahogy a szakemberek rámutatnak, ez a mennyiség (háromszor 233 kalória) egy felnőtt napi kalóriaszükségletének egyharmadát tartalmazza. Így - nem kis részben felesége nyomására - a politikus letette a csokoládét is, ráadásul minden reggel majdnem 5 kilométert fut.

A miniszterhez közelálló források szerint Gordon Brown az utóbbi félévben jelentősen jobb formába került, és legalább hat kilót leadott.

Konzervatív kerékpározás és GI-diétába

Nem akar azonban lemaradni tőle a konzervatívok vezetője sem, különösen, hogy a korfui nyaralásáról nyilvánosságra került fotókon terebélyesedő úszógumit lehetett megfigyelni a dereka körül.

David Cameron ezért a korábbinál többet és gyakrabban kerékpározik, valamint belekezdett a világszerte népszerű GI-diétába, amelynek lényege, hogy összetett szénhidrátokat tartalmazó ételeket kell fogyasztani, amelyek lassan szívódnak fel. Így a politikus étrendjébe bekerült a zabkása, a zabpogácsa és a magas rosttartalmú gabonapelyhek.

Tony Blair mindenesetre jó példát mutat lehetséges utódainak, a tíz éve hivatalban lévő kormányfő tudatosan táplálkozik, és órákat tölt a hivatali edzőteremben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
Hasnyálmirigy-gyulladás: ez segít meggyógyulni magyar kutatók szerint – Mutatjuk, min kell változtatni
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

Általában kissé felhős, száraz idő várható, de a Dunántúlon lehetnek felhősebb körzetek is - elsősorban a nyugati megyékben. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légáramlás. Késő este -5 és +6 fok között alakul a hőmérséklet, elsősorban a kevésbé felhős északkeleti országrészben, esetleg északnyugaton fagyhat. Anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás ma sem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Édeset, sósat vagy savanyút kívánsz? 6 kérdésből kiderül, mit üzen a tested A csoki, a chips vagy a savanyúság után sóvárogsz? Emögött nemcsak megszokás vagy stressz állhat, bizonyos esetekben tápanyaghiány, hormonális változások vagy életmódbeli tényezők is szerepet játszhatnak.
7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!