Könnyebben ébredhetsz reggel ezzel a trükkel – ingyen kipróbálhatod

Még ha sikerül is átaludniuk az éjszakát, sokan nehezen kelnek ki reggelente az ágyból. Japán kutatók szerint a fény lehet a megoldás a problémára.

Világszerte emberek milliói küzdenek krónikus kialvatlansággal, aminek hosszú távon súlyos egészségügyi következményei lehetnek. Mindazonáltal, mint azt a ScienceAlert írja, bármennyire is veszélyes az alváshiány, bizonyos élethelyzetekben bizony nehéz lehet elég időt találni a nyugodt pihenésre. Ráadásul még ha sikerül is, az sem feltétlenül oldja meg a gondokat egy csapásra. Rengeteg ember kénytelen napról napra szembenézni azzal, hogy egy teljesen átaludt éjszakát követően is fáradtan ébred, illetve nehezen indul a reggele.

fiatal nő reggel felébred az ágyban, az ablakon besüt a nap
A reggeli ébredést jelentősen megkönnyíti a természetes fény. Fotó: Getty Images

Korábbi kutatásokból ismert, hogy a reggeli fáradtság megelőzésében a többi között hasznos segítség lehet a rendszeres testmozgás, valamint a közvetlenül lefekvés előtti étkezések és alkoholfogyasztása mellőzése. Az Oszakai Metropolitan Egyetem kutató egy friss tanulmányukban ugyanakkor a napfény jelentőségére hívják fel a figyelmet. Eredményeiket a Building and Environment című folyóiratban bemutatva arról írnak, hogy a legjobb hatást azzal lehet elérni, ha a szervezetet ébredés előtt 20 perccel már természetes fény éri.

Okos függönyhasználat segíthet felkelni

A technológia fejlődésével persze egyre több olyan megoldás kerül piacra, amelyek mesterséges fénnyel hivatottak kiváltani a napfényt a hálószobában. Sőt, korábbi vizsgálatok szerint ezek valóban képesek lehetnek csökkenteni a reggeli fáradtságot. Érdemes azonban hozzátenni, hogy egyáltalán nem egyszerű leutánozni azt, ahogyan a napkelte megvilágítja a Föld felszínét. Az efféle hajnalszimulátorok jellemzően egy kisebb fényforrást, lámpát jelentenek, amelyet a legtöbben az ágy mellett, egy éjjeliszekrényen helyeznek el. Így aztán az is elég, ha a felhasználó álmában átfordul a másik oldalára, és máris nem ugyanaz a fényhatás éri a reggelhez közeledve, mint amelyre szükség lenne.

Erre a problémára talán megoldás lehet, ha a hajnalszimulátort a plafonra szereljük fel, mindazonáltal az oszakai kutatók szerint érdemes inkább egyszerűbb módszerekben gondolkodni. Elvégre minden reggel lezajlik egy valódi napkelte is otthonunk falain kívül, aminél aligha találhatunk tökéletesebb eszközt az ébredés megtámogatásához – ráadásul teljesen ingyen. Hacsak nem egy nagyváros erős fényszennyezés sújtotta részén élünk, akkor csupán annyit kell tennünk, hogy éjszakára nem sötétítjük be az ágyunkhoz legközelebbi ablakot. Így aztán hajnalban akadálytalanul bejut majd a napfény a hálóba, és ez máris jobb, mintha vaksötétben kellene – pusztán az ébresztőóra hangjára – magunkhoz térnünk, szüntelen nyomkodva a szundigombot.

Motorizált függöny lehet a jövő

Persze sokan élnek olyan helyen, ahol az erős kültéri világítás miatt muszáj behúzni a sötétítő függönyt vagy leengedni a redőnyt lefekvéshez. Ilyen helyzetekre kínál megoldást, ha magát a függönyt szerelik fel egy motorizált berendezéssel, amely előre beidőzítve a reggel egy pontján automatikusan beengedi a napfényt. A japán kutatócsoport e megközelítés hatékonyságát vizsgálta kísérletében, amelyhez összesen 19 egyetemi hallgatót toboroztak önkéntes résztvevőként. A kísérleti alanyok egy egyetemi laboratóriumban berendezett hálószobában töltötték az éjszakát. A helyiség minden ablakát besötétítették éjszakára, kivéve egy kelet felé néző ablakot. Ez teremtett lehetőséget arra, hogy a kutatók több különböző helyzetben is vizsgálni tudják a résztvevők reggeli éberségét.

Az önkéntesek három különböző módszerrel kelhettek fel reggel. Az első szcenárióban az említett ablakon behúzták éjszakára a függönyt, a másodikban viszont nem. Illetve volt egy harmadik opció, amikor egy automata berendezés ébredés előtt 20 perccel elkezdte lassan (másodpercenként 5 millimétert haladva) kinyitni a firhangot. A kutatók mindhárom körülmény mellett felmérték reggel a résztvevők éberségét úgy a személyes beszámolókra, mint az agyi aktivitást mérő EEG-vizsgálatra alapozva. Ami azonnal kiderült, hogy a reggeli napfény mindenképpen hatásos segítségnek bizonyult. Az EEG-vizsgálat eredményeiből pedig az is kirajzolódott, hogy a fáradtság mérséklésében előnyösebb, ha csupán ébredés előtt 20 perccel éri fény a szervezetet, mintha egész hajnalban lenne kitéve annak.

„Reményeink szerint a jövőben képesek leszünk megfelelően kontrollálni a természetes fényt az alvókörnyezetben, ahogy az az évszakokkal és a napszakkal változik. Illetve reméljük, hogy tisztázni tudjuk majd, hogyan engedjük be úgy a természetes fényt, hogy az a leginkább megfeleljen a kellemes ébredéshez” – fogalmazott Macusita Daiszuke, az Oszakai Metropolitan Egyetem lakókörnyezet-tervezéssel foglalkozó professzora, a tanulmány utolsó szerzője.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

Naponta ennyi szilvát szabad csak enni – Most van a szezonja, sokan túllépik a limitet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +28 °C
Minimum: +16 °C

Északnyugat, észak felől frontális felhőzet halad délkelet felé, így átmenetileg erősen megnövekszik a felhőzet, de északkeleten helyenként maradhatnak tartósabban felhős körzetek. Elszórtan fordulhat elő - többnyire gyenge intenzitású - eső, záporeső, néhol zivatar sem kizárt. Az egyre nagyobb területen északnyugatira forduló szél megélénkül, időszakosan megerősödik, sőt néhol - nem csak zivatarok környezetében - viharos lökések is kísérhetik. Délutántól veszít erejéből a légmozgás. A maximum-hőmérséklet nagyrészt 25 és 34 fok között várható, napközben északnyugat felől egyre nagyobb területen visszaesik a hőmérséklet. A délkeleti, déli tájakon lesz a legmelegebb.Késő estére általában 13 és 23 fok közé hűl le a levegő. Szombaton napközben egy hidegfront vonul át az ország felett, ami kellemetlen panaszokat okozhat a frontérzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.