Így reagálhat testünk a túl sok alvásra

Mindenki tudja, hogy kevés dolog tudja úgy megszépíteni az ember napját, mint amikor egy nyugodtan és pihentetően átaludt éjszaka után frissen, energikusan ébred fel. Nem véletlen, hogy az alvásnak ennyire fontos szerepe van az életünkben. Ugyanakkor nem árt tisztában lenni azzal, hogy a túlzásba vitt alvás is lehet ártalmas.

Meglepő lehet, de a szokásosnál jóval több alvás nem fog minket energikusabbá és frissebbé tenni. Épp ellenkezőleg: kimerültséget, nyomottságot tapasztalhatunk. Az ajánlott napi alvásmennyiség 7-9 óra a felnőttek számára, de ha rendszeresen ennél többet alszunk, akkor koncentrációs zavarokat tapasztalhatunk. A Bright Side gyűjtése alapján bemutatjuk, milyen további hatásokkal kell számolnunk, ha rendszeresen jóval többet alszunk a kelleténél.

Alvásra mindenkinek szüksége van, enélkül nem lennénk képesek életben maradni. Ha megvonjuk magunktól, vagy csak napi pár órát alszunk , szervezetünk nem tud regenerálódni, megfelelően és egészségesen működni.

Gyakori fejfájás, súlyosbodó betegségek

A "túlalvás" egyik tünete az is, hogy hajlamosabbá válunk a fejfájásra, különösen akkor, ha álmunkban horkolni is szoktunk. Egy kutatás szerint a horkolók körülbelül 60 százalékánál jóval gyakrabban jelentkezik fejfájás, mint azoknál, akik nem horkolnak. A túlzásba vitt alvás emellett súlyosbíthatja egyes betegségek, például a krónikus depresszió tüneteit, illetve a hátfájást is.

alvás, túl sok alvás, túlalvás,
Nemcsak a kevés, hanem a túlzásba vitt alvás is lehet ártalmas.Fotó: Getty Images

Hangulatváltozások, teljesítménycsökkenés

Előfordulhat az is, hogy gyakran ébredünk rosszkedvűen, ingerlékenyen, és hangulatingadozásokat is tapasztalhatunk. Ez pedig tovább súlyosbodhat attól, hogy kevésbé leszünk produktívak, ami csak tovább rontja a hangulatunkat , és sokkal könnyebben dühbe gurulunk.

Gyengülő memória, gyorsabb öregedés, hízás

A pihentető alvás nagyon fontos ahhoz, hogy az agyunk megfelelően tudjon működni, és a test regenerációs folyamataiban is fontos szerepet játszik. A túlzásba vitt alvás viszont ronthatja az agyműködést, gyengítheti a memóriát, és akadályozhatja, hogy összpontosítani tudjunk a feladatainkra. Emellett hozzájárulhat az öregedési folyamatok felgyorsulásához és a korai öregedéshez is. Ráadásul az anyagcserénket is lelassíthatja, ami hosszú távon súlygyarapodáshoz vezethet.

Így mérsékelhetjük a kockázatokat

Ha alkalmanként többet alszunk a szokásosnál, abból még nem lehet komoly baj, de nem ajánlott rendszeresen túllépni a javasolt 7-9 órás időtartamot. Érdemes kialakítani egy olyan alvási rutint, amihez hétköznapokon és hétvégéken is tudjuk tartani magunkat, és nagyjából azonos időben lefeküdni és felkelni mindennap. Ügyeljünk arra, hogy a szoba, ahol alszunk, csendes, hűvös és megfelelően sötétíthető legyen, hogy semmi ne akadályozza a pihenésünket. Ezenkívül elalvás előtt 30-60 perccel már kerüljük a különféle képernyők (laptop, tévé, mobil) használatát, mert a készülékekből áradó kék fény megzavarhatja a szervezetünkben a melatonin nevű alváshormon termelődését.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!