Életmentő lehet a délutáni szunyókálás

A Kardiológusok Európai Társaságának Londonban megrendezett konferenciáján bemutatott tanulmány szerint a délutáni alvás vérnyomáscsökkentő hatású lehet és csökkentheti a szívroham kockázatát.

A vizsgálat során 386 magas vérnyomású páciens esetében mérték a délutáni alvás hatását. A résztvevők átlagos életkora 61,4 év volt. A nap közben szunyókálók vérnyomása napi átlagban 5 százalékkal alacsonyabb volt, mint azoké, akik nem dőltek le. A szundikálók körében ráadásul a magas vérnyomás kevésbé károsította az artériákat és a szívet.

A tanulmányban a magas vérnyomást befolyásoló egyéb faktorokat, a kort, a nemet, a testtömegindexet , a dohányzást, az alkoholfogyasztást, a testmozgást és a koffeinbevitelt is figyelembe vették.

Kinek nem javallott a délutáni szunyókálás?

A délutáni szunyókálás csökkentheti a szívroham kockázatát

A délutáni szunyókálás csökkentheti a szívroham kockázatát

Manolisz Kallisztratosz athéni kardiológus, a tanulmány szerzője kifejtette: meglehet, hogy a tapasztalt vérnyomáscsökkenés elég alacsonynak tűnik, de korábbi tanulmányok azt igazolták, hogy kisebb vérnyomáscsökkenés is mérsékelte "a kardiovaszkuláris események kockázatát".

Az új kutatás kapcsolatot talált a délutáni alvás hossza és a hipertónia között is: azoknál mérték az egészségesebb vérnyomásértékeket, aki délután egy órát aludtak.

Kallisztratosz elmondta, hogy a nappali alvás szokása manapság, a kilenctől ötig tartó munkakultúra korában szinte privilégiumnak számít. "Tanulmányunk nem csupán azt mutatja, hogy a délutáni alvás kapcsolatba hozható az alacsonyabb vérnyomással, de azt is, hogy a hosszabb alvás még jótékonyabb hatású" - foglalta össze.

A tanulmányról a The Independent számolt be.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A felhős részeken is a fátyolfelhőzet levonulását követően derült, száraz idő várható. Hajnalra kevés helyen átmenetileg pára, ködfoltok képződhetnek. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 4 és 10 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabban fekvő részeken ennél pár fokkal enyhébb lehet a reggel. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.