A nap melyik órájában a legjobb lefeküdni és felkelni?

Van, aki a korai fekvésre esküszik, míg mások késő éjszaka sem érzik álmosnak magukat. De mit mond erről a tudomány, mikor ideális átlagosan feküdni és kelni?

A hajnali pacsirták korán fekszenek, de korán is kelnek, míg az éjszakai baglyok hajlamosabbak későn álomra hajtani a fejüket, cserébe viszont sokáig ki sem lehet őket robbantani az ágyból. Biológiai óránk működése, életkorunk, életmódunk és egészségi állapotunk is hatással lehet rá, hogy számunkra mi az ideális alvásidő. Általánosságban azonban lehet néhány tanácsot adni azzal kapcsolatban, hogy mikor keljünk és mikor feküdjünk le - erről a Verywellhealth osztott meg néhány fontos tudnivalót.

Mikor feküdjünk le aludni és mikor keljünk?

Hogy a lefekvés ideális idejét meghatározzuk, első lépésként fontos tisztázni azt is, mennyi alvás szükséges ahhoz, hogy másnap reggel frissen ébredjünk fel. Az alvásszükségletünk az életkorunkkal együtt változik, a gyerekeknek például sokkal több pihenés kell. Emellett más tényezők is hatással lehetnek rá, ilyen például az életmód, környezeti hatások és genetika. Vannak továbbá rövid és hosszú alvók is: előbbiek hét óránál kevesebb alvással is gond nélkül működnek, utóbbiak számára azonban napi 9 óránál is több pihenésre van szükség. Követni kell továbbá a cirkadián ritmusunkat is: ez szervezetünk belső "órája", ami a hormonok szabályozásával hangolja a testünket az ébrenlét és alvás fázisaira. Ez az óramű a napszakokhoz igazodik, vagyis világosban serkenti a szervezetet, sötétben pedig felkészíti a pihenésre. Emiatt is javasolt az alvásunkat a sötét, éjszakai órákra időzíteni.

alvás
A hajnali pacsirták korán fekszenek, de korán is kelnek, míg az éjszakai baglyok hajlamosabbak későn álomra hajtani a fejüket. Fotó: Getty Images

Hogy meghatározzuk a lefekvés idejét, elsőként döntsük el, mikor akarunk másnap felkelni. Ha ez megvan, számoljuk vissza a pihenésünkhöz szükséges órákat. Amennyiben az a cél, hogy reggel 7 és 8 óra között ébredjünk, és szeretnénk kipihenni magunkat, az életkor alapján az alábbi fekvési idő javasolt:

  • A csecsemőket álmos állapotban, körülbelül 19:00 és 20:00 között lehet lefektetni;
  • A kisgyermekeket 19:00 és 21:00 óra között lehet lefektetni;
  • Az óvodáskorú gyermekeket 20:00 és 21:00 óra között lehet lefektetni;

Ha az iskolai vagy munkahelyi beosztásunk megköveteli, hogy mi, vagy a gyermekünk reggel 5:00 és 7:00 óra között keljen, érdemes az alábbi időpontokban nyugovóra térni:

  • Az iskoláskorú gyermekeknek 20:00 és 21:00 között kell lefeküdniük;
  • A tizenéveseknek 21:00 és 22:00 között kell lefeküdniük;
  • A felnőtteknek 22:00 és 23:00 között kell elaludniuk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Óriási változás jön az egészségügyben: íme az új miniszter, Hegedűs Zsolt tervei
Egyre többen cserélik le a mosogatószivacsot – Baktériumtanya helyett ez az új kedvenc a konyhákban
Karikó Katalin az egészségügyi miniszter tanácsadója lesz – Ezzel a feltétellel vállalta
Súlyos károkat okoz a belekben, mégis sokan fogyasztják rendszeresen
koleszterin
6 koleszterincsökkentő étel: ezek legyenek mindig a kamrában – A szívroham megelőzésében is segítenek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A gomolyfelhők nagy része este feloszlik, nagy területen derült vagy gyengén fátyolfelhős lesz az ég. Hazánk északkeleti harmadában, illetve kisebb körzetekben délnyugaton felhős, borongós lehet az idő, ezeken a tájakon kisebb eső, zápor előfordulhat. Hajnalra párássá válhat a levegő, foltokban köd is képződhet. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt lesz.Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 6 és 13 fok között alakul, a borult északkeleti részeken lesz a legenyhébb a hajnal. A derült, hidegre hajlamos helyeken pár fokkal hidegebb is lehet. Hétfőn megszűnő fronthatásra van kilátás, így kedvezőbbre fordul az orvosmeteorológiai helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismernéd a leggyakoribb tápanyaghiányt? – Teszteld a tudásod! A vashiány és a vérszegénység sokszor alattomosan alakul ki: a tünetek enyhék, könnyen másra fogjuk őket, mégis komoly hatással lehetnek a mindennapokra. Vajon mennyire ismered fel a figyelmeztető jeleket?
kvíz
Kvíz: felismered képről az orvosi eszközöket? – Keveseknek sikerül a 10/10 Az orvosi rendelőkben számos különleges eszköz rejtőzik. Mennyire ismered ezeket? Kvízünkben most próbára teheted a tudásod!