Tartalmas, aktív élet 65 év felett - miért is ne? (x)

Megmutatjuk, hol találja azt a helyet, ahol egészség, biztonság, gondtalan élet és nagyszerű társaság várja Önt. Ahol örökifjú lelkét mindig új élményekkel kényeztetik, testét pedig aktív programokkal segítenek jó formában tartani!

Itthon az idősebb generáció számára eddig nem létezett olyan nyugati típusú lakhatási lehetőség, amely a legmagasabb szintű ellátást kínálja, a 0-24 órás egészségügyi központ nyújtotta biztonságtól kezdve a számtalan, helyben elérhető, prémium szolgáltatásig. Kereslet viszont van ilyen felső kategóriás intézményekre is, ezért 2022 elején megnyílik a Golden Palace Göd premium apartmanház , ahol határozott időre szóló, illetve élethosszig tartó használati jogot, s egy újonnan épülő szárnyban majd tulajdonjogot is lehet vásárolni.

Golden Palace Göd

A csodálatos, ősfás parkban álló impozáns épület felújítás alatt áll, de szeptemberben egy nyílt nap keretében az érdeklődők már megtekinthetik a készülő, 40-130 nm-es, teakonyhás, fürdőszobás, légkondicionált apartmanokat. A beköltözők igényeihez igazodva véglegesítik majd a lakótereket, ahova saját bútor is hozható; a csempék, padlóburkolatok, tapéták, falszínek és szaniterek mind választhatóak, az összhang megteremtésében pedig lakberendező segít.

A hely igazi különlegessége, hogy itt mindenki szabad életet élhet, egy támogató közösség tagjaként. Nem kell feladnia megszokott életét: járhat színházba, operába, kirándulhat, utazgathat, látogathatja vagy vendégül láthatja a családtagjait. De ha kedve tartja, felszállhat egy hőlégballonra, részt vehet egy bohém oldtimer autós kiránduláson, elkezdhet jógázni, megtanulhat festeni vagy tangózni...

Nálunk minden nap egy ötcsillagos környezetben töltött nyaralással ér fel, és itt csak olyasmivel kell foglalkoznia, amit igazán szeret, ami energiával tölti fel. Jöjjön hozzánk élni, az Életet MEGÉLNI - mert sosem késő!

A GOLDEN PALACE GÖD csapata

info@goldenpalacegod.hu

goldenpalacegod.hu

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Azonnali, tartós és pusztító fájdalom: a legmérgezőbb emlős horror csípést okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +17 °C
Minimum: +2 °C

Északkelet felől további felhőzet érkezik, így míg a Dunántúlon gyorsan, addig hazánk keleti felén csak lassan csökken érdemben a felhőzet. Csapadék nem valószínű. Mindenütt mérséklődik, gyengül a légmozgás. Késő estére 6 és 12 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 0 és +6 fok között alakul. A hidegre hajlamos, derült helyeken gyenge fagy is előfordulhat, a felhősebb részeken pedig kissé magasabb értéket is mérhetünk. Frontmentes időre számíthatunk, ugyanakkor a gyors napközbeni melegedés sokaknál kiválthat kellemetlen panaszokat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered a stressz testi jeleit? – Bőrtünetek is árulkodhatnak a túlhajszoltságról Alvászavar, kimerültség, ingerlékenység – sokszor észre sem vesszük, hogy mindezek hátterében a stressz áll. Vajon mennyit tudsz arról, hogyan hat a szervezetünkre a mindennapi feszültség? Teszteld magad kvízünkkel!
kvíz
Kvíz: a hüvely öntisztuló szerv. Igaz vagy hamis? – Teszteld, mennyire ismered a női testet! A női egészséggel kapcsolatban rengeteg félreértés és makacs tévhit kering. Kiszúrnád a leggyakoribbakat? Tedd próbára magad kvízünkben!