Sok lakásra ráfér a felújítás

Érdemes egy nagyobb felújítás vagy gépesítés után elővenni a meglévő lakásbiztosításunkat, hogy később ne érjen kellemetlen meglepetés.

Az idén elindult állami lakásfelújítási támogatás keretében a korszerűsítésre fordított összeg felét - akár 3 millió forintot - vissza nem térítendő támogatásként kaphatják meg a legalább egy gyermeket nevelő családok, a munkákat pedig állami támogatású felújítási hitelből is finanszírozhatják. A felhasználható összeg akár egy konyha teljes gépesítésére, felújítására, garázs vagy gépjárműbeálló kialakítására, nyílászárók cseréjére, illetve napelem felszerelésére is elegendő lehet.

Javulhat a magyarországi lakásállomány minősége az idén elindított államilag támogatott lakásfelújítási programnak köszönhetően, a korszerűsítések miatt azonban érdemes a lakásbiztosítási szerződéseket elővenni - közölte a K&H Biztosító. A lakásbiztosításoknál ugyanis előfordulhat, hogy az évekkel ezelőtt megkötött szerződés nem nyújt teljes körű fedezetet az esetleges károkra, esetleg alulbiztosítottá válhat a lakás, ha nagyobb értékű felújításon esik át, vagy olyan ingóságokat helyezünk el benne, melyek értékére a jelenlegi biztosítás nem, vagy csak részben nyújt fedezetet.

Felújítás után aktualizáljuk a lakásbiztosításunkat is! Fotó: Getty Images
Felújítás után aktualizáljuk a lakásbiztosításunkat is. Fotó: Getty Images

Átlagos vagy annál rosszabb állapotú

Bár sokféle lakáspiaci statisztika létezik, arról, hogy a magyarországi lakásokat hogyan és milyen mértékben újították fel a tulajdonosok, már jóval kevesebb információ érhető el - mutat rá a közlemény. Ezzel együtt azért akad iránytű ezen a téren: mégpedig a Központi Statisztikai Hivatal egyik, 2015-ben született beszédes felmérése, amely szerint 10-ből 4 lakástulajdonos volt csak elégedett a lakása minőségével. A többség, 10-ből 6-an szükségesnek tartottak valamilyen korszerűsítést. Persze azóta több év eltelt, mindenesetre az biztos, hogy sok lakásra ráfér a felújítás. Erre utal például az is, hogy a Lechner Tudásközpont adatai alapján a 2020-ban a lakáseladások kötelező tartozékaként elkészített közel 150 ezer energetikai tanúsítvány 46,2 százaléka szerint az adott ingatlan átlagos vagy annál rosszabb állapotú volt energiafogyasztás szempontjából. Vagyis a lakásfelújítási programnak van helye a piacon, a lakások jelentős részére ráfér a korszerűsítés.

Tényleg egészségtelen öreg házban élni? Egy múlt század elején épült lakásban sem lehetetlen egészséges és élhető környezetet fenntartani, ez azonban jóval nagyobb odafigyelést igényel, mintha egy új építésű társasházba költöznénk. Budapest belvárosában a rosszabb állapotú ingatlanok értékesítése sem jelent nagy kihívást, a kedvezőbb árért ugyanis a lakók hajlandóak - pontosabban kénytelenek - komoly kompromisszumokat kötni. A legnagyobb veszélyt ezekben a penész jelenti, amely hosszú távon az egészséges szervezetet is kikezdi. További részletek itt.

Ezért kell nagyon figyelni

"Az idén elindult állami lakásfelújítási támogatás ráadásul egy-egy lakásra vetítve jelentős, akár napelemes energetikai korszerűsítést vagy melléképület, garázs kialakítását is magában foglaló többmilliós felújítást tesz lehetővé. Ez természetesen az ingatlan értékét is növelheti, ezért érdemes a meglévő lakásbiztosítást is a megfelelő értékre igazítani, így gondoskodhatunk arról, hogy a felújított lakásunk vagy házunk értékére szóljon a biztosítás" - mondta Tószegi Tamás, a biztosító nem-életbiztosítási termékmenedzsmentjének vezetője.

Ingatlanoknál alulbiztosítottságról beszélünk akkor, ha például a felújítás után a ház vagy lakás újraépítési értéke nagyobb lesz, mint a lakásbiztosításban szereplő biztosítási összeg. Ilyenkor előfordulhat, hogy kellemetlen meglepetés ér bennünket, mert kár esetén nem tud annyit fizetni a biztosító, mint amennyit téríthetne akkor, ha aktualizáltuk a biztosításunkat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Befőzés: betiltották ezt a régóta használt tartósítószert – Mutatjuk, mit használhatsz helyette
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +30 °C
Minimum: +17 °C

Derült, napos, száraz idő várható. Az északi, északkeleti szelet nagy területen kísérhetik élénk, főképp a Tiszántúlon erős lökések. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 27 és 33 fok között várható. Késő estére általában 18 és 23 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge hidegfrontra készülhetnek szerdán az arra érzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.