Koronavírus: erre figyeljünk ételvásárlásnál

Egy hét alatt több mint húszmillióan látták azt a videót, amelyben egy michigani háziorvos, Dr. Jeffrey VanWingen foglalja össze a legfontosabb tudnivalókat azzal kapcsolatban, hogy mire ügyeljünk, ha élelmiszert vásárolunk a koronavírus-járvány idején. Mutatjuk a leghasznosabb tanácsokat.

Ezekre figyeljünk a boltban

Az orvos videóját itt nézheti meg.

Az orvos szerint az első lépés, hogy még a bevásárlás megkezdése előtt letöröljük a bevásárlókosár fülét vagy a kocsit egy tisztítókendővel - csak ezután fogjuk meg. A boltban legyünk célirányosak, tudatosak: csak azokat a termékeket vegyük le a polcról, amiket meg is vásárolunk - még a csomagolt árukat se tapogassuk össze. A legjobb, ha két hétre előre tervezünk és úgy vásárolunk be. A légzőszervi panaszokkal küzdőknek, a koronavírus-gyanús személyeknek, valamint a 60 év felettieknek pedig azt javasolja a szakember, hogy lehetőség szerint inkább bízzák másra a bevásárlást.

VanWingen szerint a boltokban nem fertőtlenítenek mindent, ezért hazaérve nagyon körültekintően kell eljárnunk. A legveszélyeztetettebbeknek csak akkor vigyünk élelmiszert a koronavírus-járvány idején, ha megbizonyosodtunk róla, hogy nem jelenthet kockázatot számukra semmi, ami a kosárban van.

koronavírus, koronavírus tippek, koronavírus étel, koronavírus élelmiszerbiztonság, koronavírus vásárlás, koronavírus megelőzés, koronavírus fertőtlenítés
Csak azt fogjuk meg, amit meg is vásárolunk! Fotó: Getty Images

Ezekre ügyeljünk otthon

Még a tudósok között sincs teljes egyetértés azzal kapcsolatban, hogy bizonyos felületeken pontosan meddig képes túlélni az új koronavírus. Ezért VanWingen azt javasolja, hogy menjünk biztosra, és három napig ne vigyük be a lakásba a megvásárolt termékeket, hanem tároljuk inkább a garázsban vagy a teraszon. Ezt azonban nem minden család tudja megoldani, és egyes termékeknél nem is célszerű - bizonyos élelmiszereket ugyanis mielőbb a hűtőbe vagy a fagyasztóba kell tenni. Ilyenkor lehetőség szerint távolítsuk el az áruk műanyag- vagy papírcsomagolását, és csak az élelmiszereket tegyük a megfelelő helyre.

Ha ez sem megoldható, akkor az orvos azt ajánlja, hogy az adott termékeket alaposan töröljük át fertőtlenítő kendővel vagy tisztítószeres ronggyal - különösen azokat, amelyeket feltételezhetően sokan megfogtak előttünk, akár koronavírus-fertőzöttek is. Azonban nem lehet minden élelmiszert lefertőtleníteni - a zöldségeket és gyümölcsöket például kifejezetten nem ajánlott. Ezeket az orvos szerint úgy tisztíthatjuk meg, ahogy a kezeinket is: mossuk szappanos vízzel legalább 20 másodpercig, mindenhol alaposan átdörzsölve. Egy másik szakértő szerint azonban ez a módszer akár negatív következményekkel járhat, így érdemesebb csak egyszerűen hideg, tiszta folyóvízzel megmosni a gyümölcsöket és zöldségeket, mielőtt elfogyasztanánk őket.

Bár ezek időigényes dolgoknak tűnnek, a koronavírus elleni megfelelő védekezés érdekében muszáj aprólékosnak lennünk. Inkább ne kockáztassunk - fő a biztonság.

Forrás: nypost.com

Rejtély, mikorra lesz gyógyszer a koronavírus ellen - olvassa el a részleteket társportálunk, az nlc.hu cikkében!

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!