Dolgok, amik nem valók a hálószobába

Mutatjuk, mi okozhat akár komoly gondot is.

Miért veszélyes, ha a szobában szárítjuk a ruhákat? - Mutatjuk!

Vannak, akik csak akkor tartózkodnak a hálószobájukban , amikor lefeküdni készülnek és alszanak, mások viszont akár tévéznek, vagy esznek is abban az ágyban, amiben alszanak, és olyanok is vannak, akik például valamilyen edzőeszközt vagy futógépet tartanak az ágyuk mellett. Csakhogy az alváshoz, pihenéshez szükséges dolgokon kívül nem feltétlenül jó ötlet másféle dolgokat is tartani a hálószobában - erről készített összeállítást a brightside.me.

Így kerülhetjük el a fertőzéseket

Nagyon is jól teszi például, aki nem megy be utcai cipőben a hálóba. Az utcai cipőkre rengeteg kórokozó és baktérium kerül, semmiképpen ne kerüljenek az ágyunk közelébe, különben jelentősen megnöveljük annak az esélyét, hogy betegségeket kapjunk el. Szintén nem a hálóba, és nem az ágy közelébe való a sportfelszerelés, tornaszőnyeg, futógép és súlyzókészlet. Mivel a használatukkor megizzadunk, nem higiénikus ott tárolni őket, ahol alszunk.

Ezen a képen több hibát is felfedezhetünk a felsoroltakból. Fotó: Getty Images
Ezen a képen több hibát is felfedezhetünk a felsoroltakból. Fotó: Getty Images

Ezért fontos elkülöníteni a munkát a pihenéstől

Nagyon fontos - különösen most, amikor egyre többen dolgoznak otthonról -, hogy a munka és a pihenés területét a lehető legjobban elkülönítsük egymástól a lakáson belül. Ha ugyanis az ágyból nézve szem előtt van a munkaterület, a gondolataink lefekvéskor könnyebben kalandoznak a munka felé, ami megzavarhatja a pihenésünket, extra stresszt okozhat és megnehezítheti az elalvást . Ha valaki olyan kicsi élettérben lakik, hogy ez nem megoldható, akkor igyekezzen a munkavégzés helyét minél messzebb tenni az ágyától, és semmiképpen se dolgozzon magából az ágyból.

Ez is stresszelhet

Ne tartsuk a hálóban, például az éjjeliszekrényen a kiolvasásra váró könyveinket sem, egyrészt mert felesleges rendetlenséget okoznak, másrészt a felhalmozott könyvek látványa szintén stresszként hathat egyesekre. Szintén ne legyen a hálóban, különösen ne az ágy közelében elektromos fűtőeszköz, főleg ha szőnyegpadlónk van. Tűzveszélyes, kiszáríthatja a levegőt, irritációt és bőrviszketést is okozhat.

Ételt, rágcsálnivalót se tartsunk a hálóban, mert így sokkal nagyobb eséllyel fogunk többet nassolni, ami a súlyunkra és az egészségünkre sem lesz jó hatással. Emellett a morzsázás miatt több lesz a kosz, tehát a kórokozó is a pihenésre szánt élettérben.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.