Csoportos egészségbiztosítás? Ezt kell tudnunk róla

Az egészségbiztosítások olyan csoportok számára is elérhetők, mint a család vagy az egy munkahelyen dolgozók. Ennek a formának rengeteg előnye lehet az olcsóságtól kezdve az egyszerű szerződéskötésen át egészen a széleskörű szolgáltatásokig.

A csoporthoz tartozás több szempontból is fontos emberi szükséglet, azonban az egészségügyi vonatkozásokról sokszor hajlamosak vagyunk megfeledkezni. Kutatások szerint a csoportok egyfajta pszichológiai erőforrásként működnek és hozzájárulnak ahhoz, hogy képesek legyünk megőrizni az egészségünket és növelni tudjuk a jóllétünket. A csoportok akkor tudják betölteni ezt a funkciót, ha a csoport többi tagjával (vagy csak egy másik személlyel) képesek vagyunk kialakítani egy közös identitást.

Az olyan súlyos betegségek esetében, mint a rák vagy a szív- és érrendszeri problémák, bevett orvosi gyakorlat szokott lenni, hogy a pácienseknek javasolják a több testmozgást, illetve a szociális aktivitás növelését. Ezek a tevékenységek azért kiemelt jelentőségűek, mert csökkentik a betegség kiújulásának esélyét. A szociális kapcsolatok hatásait vizsgálta egy 2005-ben készült kutatás , amely 655 személy életét követte 5 éven keresztül. A résztvevők mind érintettek voltak korábban stroke-ban. A kutatás eredményei szerint azon személyek körében kétszer annyi volt a komplikáció (például a második stroke vagy a halál), akik szociálisan elszigetelődtek, mint azoknál, akik jelentőségteljes szociális kapcsolatokkal vették körbe magukat.

A csoportok azonban nemcsak pszichológiai szinten képesek védeni az egészségünket, hanem az egészségbiztosításokon keresztül is. Köthetünk például szerződést az egész családunk védelmére, illetve a munkahelyek egy része is biztosítja ezt a szolgáltatást a dolgozói részére.

Így működik a csoportos családi egészségbiztosítás!

Mindannyian szeretnénk gondoskodni a családtagjaink védelméről, azonban az egyénileg kötött egészségbiztosítás drága mulatság, ha minden családtag utáni ki kell fizetnünk a biztosítási díjat. Szerencsére a csoportos családi egészségbiztosítások segítségével összességében olcsóbban jöhetünk ki a több egyéni szerződéshez képest.

A biztosítók számára is előnyös, ha a családi szerződést választjuk, így gyakran kedvezményes árral is jutalmazzák ezt az opciót. További díjkedvezménnyel számolhatunk, ha önrész fizetését is vállaljuk. Ha például egy olyan csomagunk van, ahol havi 25 ezer forintot kell fizetni személyenként (ez a jellemző átlagár), akkor 2-3 fő bevonásával és szakorvosi ellátásonként 5 ezer forintos önrésszel akár a felére is csökkenthetjük a biztosítási díjat. De vajon hogyan működik pontosan ez a biztosítási típus?

A családi egészségbiztosításokba 2-15 ember vonható be, ebbe a gyerekek, illetve az idősebb nagyszülők is beletartozhatnak. Fontos, hogy egészségbiztosítást minimum 30 napos csecsemő, illetve maximum 64 éves személy köthet. Sok esetben nem kell, hogy Ptk. szerinti hozzátartozó legyen a biztosításba bevont személy. A csoport tagja lehet például sógorunk, a barátnőnk vagy az anyósunk.

A biztosítási díjat a csoportos forma esetén is nagyban meghatározza, hogy a szerződésben szereplő személyek milyen életkorúak, egészségi állapotúak, és természetesen az sem mindegy, hogy egy három vagy hattagú családról van-e szó.

Fajtái

A csoportos biztosításokon belül is megkülönböztetjük egymástól a szolgáltatásfinanszírozó, az összegtérítéses, illetve a kritikus betegségek külföldi gyógykezelésére köthető egészségbiztosításokat:

A szolgáltatásfinanszírozó egészségbiztosítás segítségével olcsóbban és kényelmesebben vehetjük igénybe a magánegészségügyi szolgáltatásokat.

Az összegtérítéses egészségbiztosításon keresztül egészséggel kapcsolatos biztosítási események után kaphatunk egy fix és szabadon felhasználható összeget. Az érvényes biztosítási eseményeket, illetve az ezek után járó összeget variálhatjuk a családtagok között aszerint, hogy kinek milyen szolgáltatásra van szüksége, összegtérítéses egészségbiztosításon keresztül egészséggel kapcsolatos biztosítási események után kaphatunk egy fix és szabadon felhasználható összeget. Az érvényes biztosítási eseményeket, illetve az ezek után járó összeget variálhatjuk a családtagok között aszerint, hogy kinek milyen szolgáltatásra van szüksége.

egészségbiztosítás, csoportos biztosítás
A csoportos biztosítások a munkahelyi dolgozókat is védhetik. Fotó: Getty Images

Ha a családunkban előfordultak már korábban olyan súlyos megbetegedések, mint a rák vagy a szív- és érrendszeri problémák, akkor érdemes elgondolkoznunk a kritikus betegségek külföldi gyógykezelésére köthető egészségbiztosítás lehetőségén is. Ennek a biztosítási formának a segítségével elérhető áron juthatunk külföldi, minőségi gyógykezeléshez, ráadásul a külföldi utazás és tartózkodás költségeit is a biztosító állja. Azonban ennél a biztosítás típusnál ne felejtsük el megnézni alaposan a feltételeket! Előfordulhat, hogy a biztosító kizárja azokat az örökletes betegségeket, amik már előfordultak a család kórtörténetében, különösen, ha egy 50 év alatti hozzátartozót érintett az adott egészségügyi probléma.

Így működik a céges egészségbiztosítás!

Az egészségbiztosítás sokszor a munkahelyen keresztül is elérhető, általában béren kívüli juttatásként. A magyarok által kötött egészségbiztosítások 50 százaléka céges egészségbiztosítás , amely megmutatja, hogy milyen népszerű szolgáltatás ez a munkahelyek körében. De vajon miért előnyös az egészségbiztosítás a cégeknek? És miért jó a dolgozóknak, ha ezt a béren kívüli juttatást választják? Ezért jó az egészségbiztosítás a cégeknek

A cégek szempontjából nem csak az a lényeges, hogy megtalálják a legjobb munkaerőt. Ezeket a munkavállalókat meg is kell tartaniuk, ami nem egyszerű feladat a gyorsan változó és lehetőségekkel kecsegető világunkban. A magas fizetés már nem elég ahhoz, hogy a munkahelyek maradásra bírják a legjobb dolgozókat. Fontos a kellemes munkahelyi légkör, az otthoni munkavégzés lehetősége, illetve az olyan béren kívüli juttatások, mint amilyen az egészségbiztosítás.

Fontos előnye még az egészségbiztosításnak, hogy ezen keresztül a dolgozók gyorsan és egyszerűen igénybe vehetik a magánegészségügyi szolgáltatásokat. Mivel a magánszektorban általában minőségi egészségügyi ellátáshoz juthatunk, a dolgozók gyógyulása gyorsabb lesz, kevesebb időt töltenek táppénzen, hatékonyabb a munkavégzésük is és kevésbé stresszesek.

Fajtái

Céges szerződéseknél általában több csoportot is meg lehet határozni. Például az irodai dolgozóknak, a szalag mellett dolgozóknak, a fejlesztőknek vagy a portásoknak nem ugyanazokra a szolgáltatásokra van szüksége. A különböző csoportoknál különböző biztosítási csomagokat lehet kiválasztani, attól függően milyen munkakörhöz milyen ellátás illik a legjobban vagy, hogy a cégvezetés kit és mivel szeretne támogatni.

Összességben az egészségbiztosítások segítségével egy olyan munkahelyi környezet teremthető meg, amely ideális a kompetens, lelkes és elkötelezett munkaerő bevonzásához. Ezáltal a cégek versenyképesebbé válnak a többi, egészségbiztosítást nem kínáló céggel szemben.

Ezért jó az egészségbiztosítás a dolgozóknak

Az egészségbiztosítások előnyei egyértelműek a dolgozók szemszögéből. Mivel a céges egészségbiztosítások esetében a biztosítási díjat a munkahely fizeti, a szolgáltatás ingyenes magánegészségügyet jelent a dolgozók számára. Az összegtérítéses elemeknek köszönthetően a dolgozók pénzügyi segítséget kaphatnak, amely egy betegség vagy baleset után különösen fontos lehet (az utóbbira a balesetbiztosítás  érvényes). Gondoljunk csak a megnövekedett gyógyszerköltségekre, vagy a táppénz miatt lecsökkent jövedelemre.

Ha a szerződő cég eléri a biztosító által meghatározott létszámot (ez általában 100 fő), akkor van lehetőségünk előzménybetegség-befogadást is kérni (szemben a magánszerződésekkel). Ezt a szolgáltatást kisebb létszám esetében is igényelhetjük felárért cserébe.

A tárgyaláshoz érdemes pénzügyi tanácsadó  segítségét is kérni, mert a céges egészségbiztosítások között nagy különbségek lehetnek. Egy szakember jól tudja képviselni az érdekeinket a versenytárgyaláson.

Fontos, hogy a dolgozók olyan szolgáltatásokat kapjanak, amire tényleg szükségük van. A felesleges egészségügyi szolgáltatások csak plusz kiadást jelentenek a cégnek, de nem motiválják vagy teszik elkötelezetté a munkavállalókat. A cégnek érdemes felmérni, hogy milyen egészségügyi szolgáltatásokat használnak a dolgozók és ennek megfelelően szerződést kötni.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +21 °C
Minimum: +6 °C

Az átmenetileg megnövekvő gomoly- és fátyolfelhőzet mellett legalább több órára kisüt a nap. Csapadék nem valószínű. A délnyugati, déli szelet élénk, helyenként erős, főként az Északnyugat-Dunántúlon viharos lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 18 és 25 fok között várható. Késő estére általában 12 és 17 fok közé hűl le a levegő. Az időjárás most a hidegfrontra érzékenyeket érinti különösképpen rosszul.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra