Itt számíthatunk zivatarokra (2020.05.05.)

Napközben több helyen előfordulhatnak erős széllökéssel kísért zivatarok, éjjel pedig akár 3 fokig is hűlhet a levegő.

Kezdetben erősen felhős vagy borult lesz az ég, majd észak felől szakadozni felhőzet. Több helyen, majd inkább már csak szórványosan számíthatunk kisebb esőre, záporra - olvasható az Országos Meteorológiai Szolgálat ( OMSZ ) keddi előrejelzésében. Mint írják, nagyobb eséllyel az Északi-középhegység tágabb környezetében, északkeleten, illetve keleten helyenként zivatarok is kialakulhatnak. Az északnyugati szél az északi megyékben erősödik meg, néhol viharos széllökések is lehetnek, továbbá zivatarok környezetében is lehet átmeneti szélerősödés. A legmagasabb nappali hőmérséklet 14 és 20 fok között valószínű. Késő estére 5 és 12 fok közé hűl le a levegő.

időjárás, zivatar, tavaszi idő
Főképp az észak-keleti megyékben élők számíthatnak csapadékra. Fotó: Getty Images

Hideg éjszakánk lesz

Fokozatosan csökken a felhőzet, szerda reggelre jórészt mindenütt kiderül az ég, de éjjel helyenként záporeső előfordulhat, a legtovább a keleti részeken tart ki a csapadék. Az északnyugati szél élénk lesz, időnként megerősödik. A késő esti 5, 12 fokról hajnalra általában 3 és 8 fok közé csökken a hőmérséklet. Az Északi-völgyekben, a szélvédett Nyugat-Dunántúli részeken ennél hidegebb is lehet.

Szerda reggel még nagyrészt derült idő várható, majd észak felől megnövekszik a felhőzet: a Dunántúlon szakadozott felhőzet mellett többórás napsütésre számíthatunk, keletebbre többnyire erősen felhős lesz az ég. Az ország északkeleti harmadán több helyen alakulhat ki eső, zápor, a Dunántúlon ugyanakkor nem várható csapadék. Az északnyugati, északi szél megerősödik, helyenként viharossá fokozódik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 10 és 18 fok között várható, északkeleten lesz a hűvösebb.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +14 °C
Minimum: +6 °C

Többnyire borult lesz az ég, de a déli, délkeleti tájakon az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett napsütés is várható. Ott főleg záporok alakulhatnak ki, kis eséllyel az ég is megdörrenhet, másutt időszakos eső várható. Az északnyugati szelet a front mentén erős, viharos széllökések kísérik. A felettünk átvonuló hidegfront hatására a hőmérséklet tovább csökken, a délutáni órákban általában 7 és 12 fok közötti értéket mérhetünk, ennél melegebb a délkeleti, keleti határvidéken lehet. Késő este 5, 10 fok valószínű. A melegedésnek egy markáns hidegfront vetett véget, ami sokaknál okozhat kellemetlenséget.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra