Orvosmeteo: többször is havazhat jövő héten

Borús, csapadékban gazdag napok jönnek, az előrejelzés szerint havazásra, hószállingózásra is számíthatunk.

Egyre téliesebbre fordul az idő, a következő napokban nagyrészt borús, csapadékos időre számíthatunk. A Kiderül előrejelzése fronthatásra pénteken nem figyelmeztet, az egyre hűvösebb idő azonban felerősíthet bizonyos panaszokat.

Napközben észak felől tovább növekszik a felhőzet, és az ország nagy részén felhős lesz az ég, de a többé-kevésbé összefüggő felhőzet mellett van esély - jobbára rövidebb - napos időszakokra is. Elszórtan számíthatunk - többnyire kisebb - esőre, záporra. A hegyekben, illetve késő délutántól az északkeleti határ közelében néhol hózápor is lehet. Kezdetben a déli területeken lehetnek párás, ködös tájak, de a látási viszonyok a nappali órákban arrafelé is fokozatosan javulnak. A délnyugati, nyugati szelet több helyen élénk, olykor erős, a hegyekben és a Kisalföldön viharos lökések kísérhetik. Délutántól fokozatosan veszít erejéből a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet 6 és 12 fok között alakul. Késő estére többnyire -1 és +6 fok közé hűl le a levegő.

Fronthatásra a nap során nem kell számítani az előrejelzés szerint. Az egyre hűvösebb, fagyos idő ugyanakkor sokaknak okozhat kellemetlenségeket. Főleg a reggeli órákban felerősödhetnek az ízületi panaszok, amelyek a végtagon melegen tartásával enyhíthetőek. Az előrejelzés szerint a következő napokban egyre hidegebb, téliesebb lesz az idő, és országszerte többhelyütt havazásra is számíthatunk.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +6 °C

Derült vagy fátyolfelhős lesz az ég, de a keleti, északkeleti tájakon kevés helyen még előfordulhatnak felhősebb körzetek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Az északi szél döntően gyenge vagy mérsékelt marad, de északkeleten élénk, akár egy-egy erős lökés is előfordulhat. A hőmérséklet hajnalban általában 1 és 7 fok között alakul, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont alá hűlhet le a levegő, míg a városokban és a szeles tájakon enyhébb lehet a hajnal. Vasárnap sem érvényesül fronthatás, továbbra is kedvező az orvosmeteorológia helyzet.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?