Orvosmeteo: kettészakad szombatra az ország időjárása

Egy anticiklon peremén úgynevezett peremhullám éri el az országot. Ez főleg a Dunától nyugatra hoz jelentős enyhülést, míg a keleti tájakon továbbra is a napsütés és a hőség dominál.

A keleti, északkeleti országrészben a jellemzően fátyolfelhős ég mellett több, nyugatabbra a felhős idő mellett kevesebb napsütés valószínű ma. Utóbbin akár tartósan borult tájak is előfordulhatnak – írja előrejelzésében a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala. Eső, zápor csak ezzel együtt csak elszórtan alakulhat ki, illetve nyugaton és délen egy-egy zivatar sem kizárt. Az északkeleti, északi szelet élénk lökések kísérhetik. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 27 és 34 fok között alakul: kelet felé haladva lesz egyre melegebb az idő. A tartósabban csapadékos dunántúli tájakon 25 fok alatt maradhat a csúcshőmérséklet.

A felhősödésnek köszönhetően sokfelé kevésbé lesz tikkasztó ma a hőség, ahogy az UV-sugárzás is enyhül. Mindazonáltal az ország keleti felén továbbra is számolni kell a kánikula jelentette erős megterheléssel, különös tekintettel a kisgyerekekre és az idősekre. A nap második felében nedvesebb légtömeg érkezik, ami miatt fülledtebbé válhat a levegő. Mindent egybevetve azonban fronthatással nem kell számolni. Ami a pollenhelyzetet illeti, jelenleg elsősorban a csalánfélék pollenkoncentrációja éri el a közepes-magas szintet a levegőben, de alacsony koncentrációban már megjelent a parlagfű is, és rövidesen elkezdődhet a parlagfűszezon.

Holnap várható elkezd gomolyosodni a felhőzet, így sok napsütésre van kilátás a meteorológusok szerint. Záporok, zivatarok főként a keleti megyékben alakulhatnak ki, másutt csökken a csapadék esélye. A légmozgás mérsékelt marad. A nappali maximumok 29 és 35 fok között alakulnak.

Borítókép: Getty Images

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A pára- és ködfoltok megszűnése, feloszlása után döntően napos idő várható gomolyfelhőkkel, azonban a gomolyok szétterülve átmenetileg felhősebb időszakokat okozhatnak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legmagasabb nappali hőmérséklet 20 és 24 fok között várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!