A jóga épp olyan jó, mint a futás

Több korábbi kutatás eredményeit összevetve amerikai és holland kutatók arra a megállapításra jutottak, hogy a jóga kardiovaszkuláris szempontból legalább olyan hatékony lehet, mint a futás vagy a kerékpározás. Emellett számos más pozitív hatással is rendelkezik.

Az ősi indiai eredetű jógát régóta tanulmányozzák a tudósok, és több kutatás is foglalkozott az egészségre gyakorolt kedvező hatásaival. Egy adatelemzésen alapuló tanulmány szerint a jóga pozitív hatásai felérnek a hagyományos mozgásformákéval, mint amilyen a futás, a gyaloglás vagy a kerékpározás.

A jóga így hat ránk

Napi 5-10 perc futás? Ha valaki tenni akar az egészségéért, nem kell feltétlenül órák hosszat, maximális erőbedobással a környéken sprintelnie. Egy új tanulmány szerint már 5-10 perc napi futás - normál tempóban! - is ugyanolyan jótékony hatással van egészségi állapotunkra, mint egy heti többórás jogging. Kattintson a folytatásért! Az amerikai és holland szakemberek 37 különböző tanulmány eredményeit tekintették át, melyekben összesen 2768-an vettek részt. Úgy találták, hogy a rendszeresen jógázóknál jelentősen csökkent a szív- és érrendszert veszélyeztető betegségek kockázata.

A rendszeresen jógázóknak alacsonyabb volt a testtömegindexe, a vérnyomása, a koleszterinszintje, a testsúlya és a percenkénti pulzusszáma is. Ezek legalább olyan mértékben csökkentek, mint azoknál akik rendszeresen kerékpároztak vagy kocogtak.

"Az eredmények azért is jelentősek, mert a jóga nyújtotta előnyöket, illetve a pozitív hatásokat azok is élvezhetik, akik nem tudnak vagy nem akarnak hagyományos aerob jellegű mozgásformákat végezni" - írták a tanulmány szerzői a European Journal of Preventative Cardiology című szaklapban.

A jóga épp olyan jót tesz, mint az aerob mozgásformák

A jóga épp olyan jót tesz, mint az aerob mozgásformák

A szakemberek szerint a hatás elsősorban a jóga stresszcsökkentésben játszott szerepének köszönhető. "A jóga kardiovaszkuláris rendszerre gyakorolt pozitív hatásaira vonatkozóan egyre több bizonyítékunk van, ám ezek pontos fiziológiai okát még nem találtuk meg. Azonban az eredményeink azt sugallják, hogy a jóga rendkívül hatásos fegyver lehet az egészségünk megőrzéséért folytatott harcban" - mondta Myriam Hunink professzor, a tanulmány vezető szerzője.

A szerzők szerint a kutatások alapján kijelenthető, hogy a jóga költséghatékony és hatásos mozgásforma, melyet azok is képesek végezni, akiknek már van valamilyen diagnosztizált szívbetegsége, az idősebb korosztályba tartozók, az ízületi fájdalmakkal küzdők, vagy azok , akiknek nincs elég állóképessége egyéb sportokhoz.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.