5 tipp edzés utáni regenerációhoz

A megterhelő edzést követően az izmainknak is szüksége van némi regenerálódásra. Íme néhány tipp, ami segíthet, hogy a lehető leggyorsabban visszanyerjük a formánkat.

Izomzatunk állapota alapvetően befolyásolja a teljesítőképességünket is, egy komolyabb edzés pedig az egész testünket igénybe veheti. Hogyha azonban fejlődni szeretnénk, időnként szükség van rá, hogy a konditermekben a lehető legtöbbet kihozzuk magunkból. Ilyenkor az izmainkat szélsőségesen megterhelő munkára kényszerítjük, mialatt rengeteg folyadékot és ásványi sót veszítünk, és nagymértékben égetünk el kalóriákat is. Az edzés végeztével a testet is fontos visszaállítani egyensúlyi állapotába, amelyben segíthet, ha megfogadjuk az alábbi tanácsokat.

Edzés után szüksége van a testünknek a regenerációra
Edzés után szüksége van a testünknek a regenerációra. Fotó: iStock

Hidratáljuk a szervezetet

Egy izzasztó edzés alatt több deci folyadékot veszít a szervezetünk, ennek pótlása pedig kulcsfontosságú. Néhány korty vizet edzés közben is fontos fogyasztani, hiszen e nélkül a szervezetünk takarékosabb üzemmódra áll át, így a teljesítményünk is láthatóan lecsökken. A tiszta ivóvíz mellett érdemes edzés közben és után izotóniás italokat is fogyasztani, hiszen ezekkel az elvesztett folyadék mellett mindazok az elektrolitok (például kálium, nátrium, magnézium) is pótolhatók, amelyek kulcsfontosságúak a test regenerációjához.

Étkezzünk megfelelően

Edzés után ezeket együk Az edzés utáni étkezés elsődleges célja, hogy ellássa a szervezetet a megfelelő tápanyagokkal anélkül, hogy az elégetett kalóriákat "kamatostól" visszapótolná. Mutatjuk, melyen azok a nassolnivalók, amelyeket bátran fogyaszthatjuk sportolás után. Részletek itt .

Sportolás során testünk a tápanyagraktáraiból nyer energiát, ezeket a raktárakat pedig edzés után fontos újratölteni. Nagyon fontos ilyenkor a fehérjében gazdag ételek fogyasztása, választhatunk teljes értékű (vagyis állati), illetve nem teljes értékű (pontosabban növényi) fehérjék közül. Hogy pontosan hány grammra van szükségünk, azt befolyásolja az életkorunk, egészségi állapotunk, illetve a fizikai aktivitás mértéke is. A fehérjepótlás mindamellett, hogy az építő folyamatokat segíti, a zsírmentes izomtömeget növeli és a regenerálódást is támogatja. Közvetlenül edzés után a tejsavó fehérje lehet a legjobb választás, ez hasznosul ugyanis legjobban.

Nyújtsuk le az izmokat

Az edzés utáni nyújtás legalább olyan fontos, mint az azt megelőző bemelegítő gyakorlatok. Segítségükkel az izmok megőrizhetik rugalmasságukat, és ellenállóbbak is lesznek az esetleges sérülésekkel szemben. Intenzívebb mozgást követően érdemes legalább 15-20 percet rászánni arra, hogy minden érintett izomcsoportunkat óvatosan átmozgassuk és kinyújtsuk.

Maradjunk aktívak

Egy kimerítő edzést követően érthető, ha inkább csak leheverednénk az ágyra, és a nap további részében szívünk szerint meg sem mozdulnánk. A regenerációt azonban sokkal jobban segíti az aktív pihenés. Érdemes egy kevésbé megerőltető mozgásformával levezetni az edzést: segíthet már egy hosszabb séta, nagyobb kerékpározás, de az egész testünket átmozgathatjuk az uszodában is. Fontos, hogy csak olyan intenzitással mozogjunk, ami még jól esik, nem szabad túlerőltetni magunkat!

Hosszú, pihentető alvás

Testünk éjszaka regenerálja magát leginkább, az edzés során az izmokon keletkező mikrosérülések is ilyenkor gyógyulnak be. Nagyon fontos ezért, hogy megfelelő időt hagyjunk az alvásra is, nagyjából 7-8 órát fordítsunk a pihenésre. Ha ez elmarad, másnap fáradtak leszünk, és izmaink sem nyerik vissza egészséges állapotukat.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

A legtöbb helyen feloszlik a felhőzet, de kisebb körzetekben maradhatnak felhős tájak, illetve nyugat, északnyugat felől magasszintű felhők érkeznek. Hajnalra foltokban párásság, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt sokfelé szélcsend várható.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő. Pénteken nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!