Mi az a genokozmetikum?

A molekuláris biológia és a genetika fejlődése utat nyitott a személyre szabott kezelési lehetőségek felé.

Egyéni változatosság

A szervezet teljes genetikai állománya , azaz örökítő információinak összessége a genom, amely a DNS-ben van kódolva. A test minden sejtjében jelen van, és meghatározza tulajdonságainkat; hajunk színétől egészen testünk működéséig. 2006-ra, 16 év kutatás után a Humán Genom Projekt (HGP) elnevezésű nagyszabású nemzetközi tudományos kezdeményezés keretében feltárták a teljes emberi genomot, és azonosította a benne található, mintegy 30 ezer gént.

A Humán Genom Projekt azt a lenyűgöző eredményt hozta, hogy az emberi genom 99,9 százalékban minden egyes emberben azonos, ami azt jelenti, hogy az emberek megjelenésének és természetének hihetetlen változatosságáért genetikai állományunk mindössze egy ezreléke (0,1 százaléka) felel. Ez határozza meg kinézetünket - a bőrünk, hajunk, szemünk színét vagy a testalkatunkat -, az egyes betegségekre való fogékonyságunkat, sérülékenységünket, illetve testünk egyedi működését.

Személyre szabott megoldások

A teljes humán génkészlet feltérképezése új távlatokat nyitott a gyógyításban: megteremtette az alapjait a személyre szabott terápiáknak, elméletben lehetővé teszi ugyanis annak bejóslását, hogy az emberek hogyan reagálnak bizonyos terápiás megoldásokra, így pontosabb diagnosztika amellett a jelenleginél korábbi beavatkozási lehetőséget és eredményesebb gyógymódokat ígér.

A teljes humán génkészlet feltérképezése új távlatokat nyitott a gyógyításban

Az egyének közti különbség genetikai hátterének megismerése és pontos feltérképezése a kozmetikai kezelések területén is utat nyitott az egyénre szabott megoldások kialakulása felé. Az idő múlására, illetve a külső tényezőkre adott válaszreakcióinkat is a bennünk rejlő genetikai variációk határozzák meg. A génállomány említett 1 ezreléknyi eltérése befolyásolja többek között a bőr ráncosodási hajlamát, valamint a különböző bőrproblémák iránti fogékonyságot is.

Hogyan zajlik a génkozmetikai program?

A genokozmetika képviselői genomvizsgálattal határozzák meg minden személy génvariációját és annak bőrre gyakorolt hatásait, és ennek segítségével fejlesztenek ki egyedülálló, személyre szabott kozmetikai termékeket, azaz génkozmetikumokat.

A személyre szabott bőrápoló szerek elkészítésének első lépése tehát egy genetikai teszt, amelynek során a bőr tulajdonságait meghatározó génvariánsokat vizsgálják. A DNS elemzést életmódvizsgálat egészíti ki, hiszen életstílusunk szintén erős befolyással van az öregedés külső jegyeire. Az összegyűjtött információkat bioinformatikai algoritmusok segítségével értékelik, ez adja az alapját a személyre szóló génkozmetikai program kifejlesztésének. Végül a feldolgozott információk alapján elkészül a kifejezetten az egyénre szabott krémek összeállítása, amelyek a lehető legoptimálisabb módon segítik az adott egyén bőrének fiatalos, friss és egészséges megjelenését.

Olvassa el sorozatunk további cikkeit is!

  • A kollagén és a bőr fiatalsága
  • Kollagén a fájdalomra?
  • Saját kozmetikumot szeretnék! (x)
  • ITT MEGOSZTHATOD:

    Heti top cikkek

    folyadékpótlás
    Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
    Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
    alvás
    6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
    65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
    Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +10 °C
    Minimum: -3 °C

    A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
    kvíz
    Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!