Hogyan óvja bőrét kozmetikai beavatkozások és műtétek után (x)

Sokan nem gondolnak rá, de még egy kozmetikai kezelés, mint a mezoterápia vagy a mikrodermabrázió, illetve egy hegkezelés után is szükség van utókezelésre. Ennek célja, hogy gyorsítsuk a gyógyulási folyamatot, és megnyugtassuk a kezelés során irritált bőrt.

A kozmetikai kezelések hatása a bőrre

Egy kozmetikai kezelés során a bőr gyakran nagy igénybevételnek van kitéve. Gondoljunk csak a mikrodermabrázióra, ahol mechanikai úton – vagyis apró kis kristályocskák segítségével – kerül eltávolításra a bőr felső, elhalt hámrétege. Egy másik, napjainkban igen népszerű kezelés, a mezoterápia során pedig tűszúrások segítségével jutnak a bőrbe a megfelelő hatóanyagok.

Bár ezek a kezelések nagy mértékben javítják a bőr állapotát, maguk is olyan hatást fejtenek ki, amit érdemes otthon is kezelni azért, hogy az elsődleges terápia hatása jobb és tartósabb legyen.

Kozmetikai kezelések utáni teendők

A kezelés jellegétől függően több dolgot is tehetünk azért, hogy az adott kozmetikai beavatkozás hatásfokát javítsuk, illetve, hogy megnyugtassuk a bőrt. Használhatunk például nyugtató hatású készítményeket – ezekről a kezelést végző szakembertől kérhetünk információt. Hegek kezelésére pedig különféle, a hegesedést segítő gélek is a rendelkezésre állnak, amikhez patikákban juthatunk hozzá.

Ugyanilyen fontos, hogy mit ne tegyünk egy-egy kozmetikai kezelés után. Ilyenkor mindenképpen kerülni kell a közvetlen napfényt és a szoláriumozást, de az uszoda és a szauna is tiltott ebben az időszakban.

A polarizált fény jótékony hatása a kozmetikai kezelések, műtétek után

Egy kozmetikai kezelés vagy egy műtét után visszamaradó heg esetében az esztétikai oldal éppolyan fontos, mint az orvosi értelemben vett gyógyulás. Egy csúnya, látványos heg, vagy egy kozmetikai kezelés utáni irritált bőr ugyanis komoly lelki problémákat okozhat, ha nem kezeljük őket megfelelően.

A polarizált fény jótékony hatásának köszönhetően ezek az elváltozások - hegek, égési sérülések, irritációk - jelentősen és tartósan csökkenthetőek, hogy a bőr újra ép és egészséges legyen, és hogy a használója visszanyerje önbizalmát.

Olvassa el sorozatunk további cikkeit is!

  • Hogyan tüntessük el a császármetszés utáni heget?
  • Hogyan segítse gyermeke gyógyulását a természet segítségével?
  • ITT MEGOSZTHATOD:

    Heti top cikkek

    folyadékpótlás
    Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
    Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
    alvás
    6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
    65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
    Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +10 °C
    Minimum: -3 °C

    A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
    kvíz
    Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!