Kollagén a fájdalomra? 

A kollagén alapvető szerepet tölt be a mozgásszervrendszer szerveinek megfelelő működésében: az orvosi kollagén terápiák hatékonyan enyhíthetik a mozgásszervi panaszokat.

Az emberi test mintegy ötöde fehérjéből áll, a fehérjeállomány nagyjából 30 százalékát pedig kollagén alkotja: ez a testet "összetartó" kötőszövetek alkotóeleme - neve is a görög "kolla" szóból származik, amely ragasztót jelent. Nagy teherbírású, rostos fehérje, amely elsősorban a bőr, a csontok , az izmok, inak és szalagok alkotóelemeként játszik jelentős szerepet. A bőrrel összefüggésben talán valamennyien hallottunk már róla, de gyakorlatilag valamennyi emberi szövetben megtalálható: egyfajta "állványzatként" biztosítja e szervek stabilitását, ellenálló képességét, erejét, illetve - az elasztinnal együtt - felel a rugalmasságukért.

Kollagén és a mozgásrendszer

Végtagjaink hajlító-feszítő, közelítő-távolító és forgó mozgását az ízületek biztosítják. Az ízületetben találkozó, egymás felé néző csontvégek felületét a sima felületű, elasztikus és rugalmas ízületi porc fedi, amely lehetővé teszi azok súrlódásmentes elmozdulását. Az ízületeket ízületi tok veszi körül, amelynek belső rétege az ízületi folyadékot termeli, külső rétege védelmi funkciót ellátó rostos kötőszövet, a két ízesülő csont között pedig (a térd- és csípőízület kivételével az ízületi tokon kívül található) ízületi szalagok segítik a csontvégek biztonságos, mégis mozgékony összetartását.

A kollagénterápia mozgásszervi panaszokra is megoldás lehet

A mozgások jellegét az ízfelszínek alakja, az ízületi tok, a szalagok állapota és az izmok feszülése határozza meg. Kollagén alkotja a porcok 67 százalékát: biztosítja, hogy az egészséges porcok betölthessék óvó, csillapító funkciójukat. A kollagén nagyban hozzájárul az ízületi szalagok és ízületi tok stabilitásához, felxibilitásához és ellenálló képességéhez, valamint fontos alkotóeleme az ínszalagoknak, amelyek az izmokat a csontokhoz rögzítik.

Segíthet-e a kollagén fájdalom esetén?

A kollagén-utánpótlást , ám az életkor előrehaladtával csökken a kollagénszintézis.

A kutatások szerint károsítja a kollagénrendszert a dohányzás, a nagymértékű cukorfogyasztás , az ultraibolya sugárzás valamint egyes autoimmunbetegségek. Mindezek a tényezők hozzájárulhatnak ahhoz, ha a szalagok, inak, porcok nem megfelelő működéséből eredeztethető fájdalommal szembesülünk.

A kollagén és kollagén-indukciós terápiák a mozgásszervrendszer elemeinek funkcionális támogatása, illetve erősítése révén hozzájárulnak a panaszok csökkentéséhez. Az orvosi kollagénterápia során, a fájdalom jellegétől és helyétől függően, személyre szabott terápiát alkalmaznak a mozgásszervi fájdalom enyhítése, csillapítása érdekében. Az eljárás nem csupán a tüneteket enyhíti, hanem magát a fájdalom okát ragadhatja meg.

Olvassa el sorozatunk további cikkeit is!

  • Mi az a genokozmetikum?
  • A kollagén és a bőr fiatalsága
  • Saját kozmetikumot szeretnék! (x)
  • ITT MEGOSZTHATOD:

    Ajánlott videó

    Heti top cikkek

    Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
    fogyás
    27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
    Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
    magnézium
    Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
    agyserkentő ételek
    5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
    Orvosmeteorológia
    Fronthatás: Nincs front
    Maximum: +18 °C
    Minimum: +9 °C

    A felhőátvonulások mellett az ország nagyobb részén legalább többórás napsütésre számíthatunk. Elszórtan valószínű jégdarával kísért zápor, kisebb eső. Néhol, legkisebb eséllyel a délnyugati, nyugati tájakon zivatar is kialakulhat. Az északnyugati szél főleg a Dunántúlon és a középső országrészben nagy területen megerősödik, néhol viharos lökések is lehetnek.A hőmérséklet csúcsértéke 16 és 21 fok között várható. Késő este többnyire 6 és 14 fok közé hűl le a levegő. Kedden már nem érvényesül fronthatás, anticiklon alakítja időjárásunkat.

    Partnerünk a

    Töltsd ki kvízünket!

    kvíz
    Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!
    kvíz
    Mutatunk 10 képet: kitalálod, milyen állatot ábrázol? – Ez a kvíz az igazi állatbarátokat is próbára teszi Felismered az állatokat, ha csak egy-egy apró részletet látsz belőlük? Íme néhány megtévesztő kérdés, csak a legkifinomultabb állatrajongóknak megy a 10/10!