7 jel, amely cukorbetegségre utalhat

Egyre több a cukorbeteg a felnőttek és a gyerekek körében is. Akinek van érintett családtagja, vagy észreveszi magán az itt felsorolt jeleket, jól teszi, ha kivizsgáltatja magát.

A vizsgálat során rendszerint a vércukorszintet mérik. Ha ez túl magasnak bizonyul, felmerül az 1-es vagy a 2-es típusú diabétesz gyanúja. Az életkor és a tünetek alapján állapítja meg az orvos, hogy melyik esettel állunk szemben, néha azonban endokrinológusra is szükség lehet a pontos diagnózis felállításához.

Túlsúly

Már 5-7 felesleges kiló is veszélyt jelenthet. Túlsúlyos gyermek esetében kérjük meg a gyermekorvost, vizsgálja ki őt, hiszen a 2-es típusú cukorbetegség a kicsiket is érintheti. Szakemberek szerint már 5-7 százalékos fogyással is jelentősen csökkenteni lehet a kockázatot.

Gyakori vizelési inger

Ha szervezet nem termel elegendő inzulint, a cukor bekerül a véráramba, és a vizelettel távozik. A sok vizelés miatt az érintett szomjasabb lesz, szája kiszárad, a szokásosnál jóval többet iszik.

Homályos látás

A magas vércukorszint következtében kicsapódik a glükóz a szemben, így elhomályosodik a látás. Ez is jellemző tünete mindkét típusú cukorbetegségnek.

Ok nélküli fogyás

Ez főleg az 1-es típusú diabétesz jele, de olykor a 2-es típusnál is előfordul. Amikor a szervezet nem termel inzulint, a sejtek nem tudnak feltöltődni energiával. Emellett a zsír is elkezd lebomlani, a fogyás tovább folytatódik.

Sötét gyűrű a nyak bőrén

A 2-es típusú cukorbetegség gyakori velejárója, hogy a test túl sok inzulint kezd kiválasztani, aminek a fokozottabb pigmenttermelés lehet a következménye, erről árulkodik a nyak ilyen elszíneződése.

Visszatérő gombás fertőzések

Ez is lehet úgy az 1-es, mint a 2-es típus tünete, mivel a glükóz felhalmozódása kedvez a gombák megtelepedésének. Jele lehet a viszkető hüvely és a sűrű gennyképződés. A kisgyerekek esetében gyakran pelenkakiütések, a kisfiúknál pedig húgycsőgyulladás képében jelentkeznek a tünetek.

45 évnél magasabb életkor

Mivel a 2-es típusú cukorbaj kockázata az életkor előrehaladtával növekszik, 45 év felett évente vizsgáltassa ki magát.

A frontérzékenyek nálunk gyógyulnak!

Fejfájás? Vérnyomás? Fáradtság? Sok stressz?
Frontérzékeny lehet!
Fejfájás? Ingadozó vérnyomás? Rosszullétek? Szédülés? Álmatlanság? Fáradékonyság? Feszültség? Sok stressz?
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával! Fejfájás? Vérnyomás? Rosszullét? Fáradtság? Idegesség? Sok stressz?
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +2, +7 °C
Minimum: -5, +3 °C

Gyakoriak lesznek a tartósan borult tájak, napsütésre csak kevés helyen lehet számítnai. Számottevő csapadék nem várható, de szitálás, ónos szitálás most is lehet. Időnként megélénkül a délies szél, a legmelegebb órákban 2, 7 fokot mérhetünk. Hétfőn hidegpárnás, frontmentes idő lesz. Most is jelentkezhetnek kopásos eredetű ízületi bántalmak, alacsony hő- és komfortérzettel kell számolni. A teljesítőképesség is csökken, illetve egyre többeknél jelentkezhetnek fejfájásos tünetek. Érdemes megnézni a meteogyógyász® mai videóját! A légszennyezettség közepes, alig változik. A légnyomás gyengén süllyed.

Egészséget befolyásoló hatások:

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Hogy érzi most magát fizikailag?

Hogy érzi magát?

Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!

Milyen most a lelkiállapota?

Hogy érzi magát?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra