Mononukleózis tünetei és kezelése

(másnéven: Csókbetegség, Pfeiffer-féle mirigyláz)

A mononukleózis vírusa az egyik legrégebbi kórokozó, amivel az emberiség valaha találkozott. A fertőződés az esetek túlnyomó többségében észrevehető megbetegedéssel nem jár. Amikor a kórkép mégis kialakul, akkor az jellemzően fáradtsággal, rossz közérzettel, fejfájással, torokfájással indul, majd mandulagyulladással és a nyirokcsomók megnagyobbodásával folytatódik.

A mononukleózis, más néven csókbetegség a fiatalok betegsége, 20-30 éves kor felett már nem nagyon fordul elő, de a fertőzésen a lakosság 90 százaléka átesik. A fertőzés nem mindenkinél okoz betegséget, vagyis nem jó a vírus penetranciája, sok a tünetmentes eset. Emiatt a megbetegedések csak szórványosak ahhoz képest, hogy mennyien eshetnek át a fertőzésen. Tudni kell azt is, hogy az egyszeri fertőzés védettséget jelent, a betegségen nem lehet kétszer átesni.

A vírus a nyál közvetítésével fertőzi meg a betegeket, szoros kontaktus során. Ez egészen pontosan úgy történik, hogy a vírus a fertőzött személy nyálában a sejtek felszínére kerül, ott megtapad, onnan pedig átkerül az új gazda szervezetébe.

A betegség diagnózisát a tünetek alapján állítják fel az orvosok. Utóbbiak közé tartozik a láz, a torokfájás, a nyelési nehezítettség, a nyirokcsomó megnagyobbodás, a galuskás, gombócos beszéd, a májfunkciós eltérések, a májmegnagyobbodás, illetve a vírusra jellemző laboratóriumi eltérések (amikor a vérképben felszaporodnak az egymagvú fehérvérsejtek). Maga a kórokozó a szervezet által termelt ellenanyagok segítségével mutatható ki.

A betegség diagnózisát ritkán állítják fel, főleg súlyos esetekben, hiszen orvoshoz is csak ilyenkor fordulnak a páciensek. Azt, hogy valaki a fertőzésen már átesett-e, vérvétellel is kimutatható. Utóbbival a vírus által keltett ellenanyag termelődést, illetve az immunológiai reakciókat lehet jól nyomon követni.

A betegséget az érintettek a legtöbbször észre sem veszik. Ha mégis, akkor is csak náthát, enyhe lázat, torokfájást és elesettséget éreznek. Ezek a tünetek jellemzően egy-két nap alatt maguktól elmúlnak.

Komolyabb szimptómák csak ritkán jelentkeznek, ez esetben az előbbiek mellett borzongást, gyengeséget, fej- és hátfájást, izom- és ízületi fájdalmat éreznek az érintettek. Súlyos esetben a mandulák úgy megduzzadhatnak, hogy még a nyelés és a levegővétel is nehézségekbe ütközhet. Ilyenkor jellegzetes tünet a "gombócos", nazális beszéd is.

A torok mellett megbetegedhetnek a belső szervek is, így például érintett lehet a lép és a máj is. Utóbbi gyulladása nem jelenti az ismert és későbbi veszélyekkel járó hepatitiszt, ami akár maradandó károsodást is okozhat: a mononukleózis csak egyszerű, magától gyógyuló májgyulladást vált ki.

A betegség szinte minden esetben magától gyógyul, az érintettek csak ritkán kerülnek kórházba. Például akkor, ha mandulájuk akkorára dagad, hogy miatta nyelni sem tudnak, nem tudnak például inni sem. Olykor a láz lesz csillapíthatatlan, igen ritkán a fertőzéshez más betegség - például vérképzőrendszeri probléma - is társul. Ugyancsak kórházi ellátást igényel az, ha a lép annyira megnagyobbodik, hogy az már panaszt okoz, vagy esély van arra, hogy akár meg is repedhet.

Külön nem kell kezelni a mononukleózist, a betegség rendszerint magától gyógyul, szükség csak fájdalom- és lázcsillapítókra lehet. Ha mégis másra van szükség, akkor az orvosok olyan kezelést adnak, ami elnyomja az immunválaszt. Bár ettől a fertőzés nem múlik el gyorsabban, a beteg mégis megszabadul a panaszoktól, a heves és olykor haszontalan immunreakciótól. Az ilyenkor alkalmazott gyógyszer szteroidkészítmény, adására csak ritkán van szükség.

Fontos, hogy amíg a belső szervek - a máj és a lép - vissza nem bújnak a bordakosár alá, vagyis nem védettek, addig kerülni kell a hasi traumával fenyegető sportokat. Ilyenek például a küzdősportok és minden olyan mozgásforma, ahol a szerveket ütés érheti.

Nincs a betegség ellen oltás, szinte mindenki átesik rajta élete során.

A betegségnek nem nagyon van szövődménye, a kórokozó jellemzően magától eltűnik a szervezetből vagy elbújik a sejtek DNS állományában. Extrém ritka esetben a fertőzés daganatot okozhat, de ez csak adott genetikai háttér mellett fordulhat elő.

A betegek túlnyomó többsége hamar felépül a betegségből, de a fertőzés okozhat tartós fáradékonyságot. Ez akár egy évig is eltarthat. Nem egy élsportoló esett például át mononukleózison úgy, hogy amiatt pályájuk akár egy évre is megtorpant. A mononukleózis miatti "mandulagyulladás" nagyon becsapós. Ennek oka, hogy ilyenkor a mandula felszínéről a nyiroksejtek fehéres lepedék formájában lökődnek le, így ez a tünet ránézésre nagyon hasonlít a tüszős mandulagyulladásra.

Kezdeti állapotában gyakran össze is keverhető a két betegség, pedig az egyik esetben a tüsző gyulladásáról van szó, a másikban pedig egy belső nyiroksejtes gyulladásról. Viszont ha a mononukleózist tüszős mandulagyulladásnak nézik, és amiatt antibiotikumokkal kezelik, akkor egyes gyógyszerek - néhány penicillinszármazék - furcsa reakciót válhatnak ki. Utóbbi alatt azt kell érteni, hogy a betegen bőrén a kezelés nyolcadik-tizedik napján kanyarószerű bőrkiütések jelennek meg. Olyan ez, mintha a páciens allergiás tüneteket produkálna a gyógyszerre. Ez az immunválasz ugyanakkor elmúlik, a beteg nem lesz tartósan érzékeny ezekre az antibiotikumokra, de a mononukleózis ideje alatt ezek a válaszreakciók jelentkeznek.

A cikk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük dr. Kádár János infektológus, belgyógyász és immunológus szakorvosnak.