Ne adjunk esélyt a szalmonellának!

A szalmonella fertőzések évről-évre a nyári hónapokban válnak gyakorivá. A kórokozók élelmiszereken keresztül terjednek, mint a tenger gyümölcsei, vadhús, szárnyas és főként tojás. Különösen itt érzik jól magukat a szalmonellák.

A kórokozók által előidézett betegség tünetei az émelygés, hányás, hasmenés, láz és gyomorgörcsök. Amíg az egyébként egészséges embereknél a gyermekkortól a nyugdíjas korig az ellenállókészség elegendő a betegség leküzdésére , csecsemők és idősebb emberek számára veszélyes lehet. A szalmonella fertőzés ellen azonban mindenki védekezhet, különösen a saját háztartásában.

  • Fontos, hogy tojás vásárlásánál a tojás létrejöttének és eltarthatóságának dátumára ügyeljünk. Ezeknek az adatoknak törvény szerint a csomagoláson rajta kell lennie-írja a német Általános Helyi Betegpénztár közleménye.
  • A felhasználónak azt is meg kell néznie az üzletben, hogy ott hogyan tárolják a tojást, mert a tojás létrejötte utáni 18. naptól kezdve hűtőszekrényben kell tárolni 5 és 8 C° között.
  • A megvásárolt tojást nem lehet meleg hőmérséklet mellett az autóban hagyni. Ha a tojás fertőzött, úgy a szalmonellák különösen magas hőmérséklet mellett robbanásszerűen szaporodhatnak.
  • A saját lakásunkban sem szabad megszakítani a hűtőláncot. A tojások az erre való tartóban a hűtőszekrénybe valók.
  • Mint minden könnyen romló élelmiszert, ezt is a lehető leghamarabb el kell készíteni, illetve fogyasztani.
  • Tanácsos továbbá a szigorú tisztaság és higiénia az esetleges szalmonella hordozóknál. Nyáron mindennapi rutinnak kell lennie az alapos kézmosásnak, a törülközők és az evőeszközök gyakori cseréjének.
  • Mindegy, hogy rántottáról, tükörtojásról vagy reggeliző tojásról van szó, mindig ügyelni kell arra, hogy egyenletesen legyen felforrósítva, mert a hő, kb. 5 percen át, 70 C° fokon, halálos a veszélyes baktériumokra.
  • Lehetőleg le kell mondani azokról az édességekről, vagy tortákról, amelyeket nyers tojással készítenek! Biztosabb és egészségesebb a friss gyümölcs.

IV. évf. / 7. szám

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: -3 °C

Jobbára derült idő lesz kevés fátyolfelhővel, csapadék nélkül, gyenge vagy mérsékelt légmozgással. Kissé több felhő a délnyugati határon lehet néhol. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!