Veseátültetés
Nagy áttörés jöhet a vesebetegek kezelésében
Amerikai kutatók mérföldkőhöz értek az úgynevezett bio-mesterséges vese kifejlesztésében és élő szervezetben való alkalmazásában. Beültették ugyanis egy sertésbe az első olyan biomérnöki munkával előállított szervet, amelyhez nem volt szükség a kilökődést megakadályozó gyógyszerekre. Ha sikerrel jár a kísérlet, azzal a tudósok igen közel kerülnek a humán tesztekhez is.
"Ha sikerül egy műtét, endorfinok szabadulnak fel"
60 évet töltött a műtőben, de néhány éve már nem operál. Dr. Perner Ferenc sebészprofesszor elsőként indította el Magyarországon a transzplantációs programokat. Össze sem tudja számolni, hány ember köszönheti neki az életét. Felidéztük a kezdeteket, az elmúlt évtizedek legszebb és legnehezebb pillanatait is.
Gyógyszerkereső
Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.