Mostantól „vesecsere program” mentheti meg a donorra várók életét

A veseelégtelenségben szenvedő betegek életét megmentő megoldás fejlesztésében magyar kutatók is részt vettek. Nagyobb túlélési esélyt és minőségibb életet kaphatnak az érintett betegek.

A veseelégtelenségben szenvedő betegek számára hozhat minőségi és élhetőbb életet az a szoftver, amelyet az Óbudai Egyetem, a HUN–REN Közgazdaság- és Regionális Tudományi Kutatóközpont (KRTK), valamint portugál és skót kutatók együttműködése révén fejlesztettek ki. A HUN-REN KRTK KTI Mechanizmustervezés Lendület kutatócsoportjának vezetője az InfoRádióban elmondta: az új szoftverrel olyan vesebetegeken tudnak majd segíteni, akiknek a dialízis nem jelent hosszú távú megoldást. Biró Péter tájékoztatása szerint

a halott donációs programok résztvevőinek nagyon sokat – Magyarországon átlagosan öt-hat évet – kell várniuk a transzplantációra, emiatt a nyugati országokban inkább az élődonoros átültetés került előtérbe az utóbbi években.
vesetranszplantáció, veseátültetés, donor, vese, szervátültetés
A vesecsere program akár több száz ember életét is megmentheti a következő években. Fotó: Getty Images

Nem mindig megfelelő a közeli rokon veséje

Élődonoros transzplantációra akkor van lehetőség, ha az érintett betegnek van olyan hozzátartozója, aki hajlandó odaadni az egyik veséjét. Ha azonban a rokon vércsoportja eltér a betegétől, az nem megfelelő, de egyéb immunológiai problémák is megakadályozhatják az átültetést. Ebben az esetben a beteg donorpárnak lehetősége van arra, hogy regisztráljon egy úgynevezett vesecsere programba, ami Magyarországon most indul el, több európai országban viszont már régebb óta elérhető. Ez azt jelenti, hogy

az egyik beteg az ő hozzátartozóját elcseréli egy másik beteggel, és így végül mind a két beteg kompatibilis donort kap

– magyarázta a kutató.

A KEPsoft elnevezésű szoftver a legnagyobb segítséget abban nyújtja, hogy mindig az optimális megoldásra tesz javaslatot a több száz jelentkező beteg donorpár közül, így még több beteg kaphat vesét rövidebb időn belül, ráadásul az érintett a számára legoptimálisabb szervet kaphatja meg.

Altatás nélkül kapott új vesét, másnap már otthon is volt egy 28 éves amerikai férfi. Részletek

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

A gomolyfelhők feloszlását követően túlnyomóan derült lesz az ég, de hajnalra foltokban pára, köd képződhet. Csapadék nem lesz. Gyenge marad a légmozgás, sőt zömmel szélcsend várható.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő.Kora reggelre általában 4 és 10 fok közé süllyed a hőmérséklet, de a hidegre hajlamos helyeken fagypont közelébe hűlhet a levegő, míg a magasabb térszíneken enyhébb lesz a reggel. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!