Összefogás egy veseelégtelenséggel küzdő tűzoltóért

Egy súlyos betegségben szenvedő, szervátültetésre váró tűzoltó megsegítésére szerveztek adománygyűjtő rendezvényt Vas megyében. Mutatjuk, mennyi pénz gyűlt össze.

„Szombat reggel héttől gyülekeztek a hivatásos és önkéntes tűzoltók, a civil szervezetek, a barátok, a Vas Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, a társ- és együttműködő szervezetek csapatai, akiknek egy céljuk volt csak, hogy közös rendezvényen segítsenek bajtársuknak” – olvasható a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság Facebook-posztjában. Mint írták, az eseményen befolyt pénzt Vági László tűzoltó főtörzsőrmester, sárvári tűzoltó mielőbbi felépülésének támogatására fordítják.

Több millió forint gyűlt össze

A tájékoztató szerint Vági László veseelégtelensége tavasszal súlyosbodott. Veséi leálltak, így vesetranszplantációra van szüksége. Az elmúlt hónapokban több műtéten is átesett a sikeres művesekezelés érdekében. A tűzoltó betegsége természetesen családja anyagi helyzetére is jelentős kihatással volt – emiatt született meg a jótékonysági főzés ötlete.

Laci 26 éve tűzoltóként segíti embertársait, most mindenki azt érezte, hogy rajta a sor” – írták a bejegyzésben.

A jótékonysági főzésre kilátogatók mindent megtaláltak, ami szem-szájnak ingere – egyebek mellett vad- és marhapörköltet, chilis babot, babgulyást, lángost, süteményeket, fánkot és palacsintát is. „A helyszínen több mint 6 millió forint gyűlt össze Laci és családja támogatására. Köszönjük azoknak, akik részt vettek az eseményen és bármilyen formában támogatták Laci mielőbbi felépülését!” – fogalmaztak a tűzoltók.

Videó: Balogh Eszter tű. főhadnagy / Vas VMKI. Kiemelt kép: screenshot / Facebook

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.