
Veseátültetés




Nagy áttörés jöhet a vesebetegek kezelésében
Amerikai kutatók mérföldkőhöz értek az úgynevezett bio-mesterséges vese kifejlesztésében és élő szervezetben való alkalmazásában. Beültették ugyanis egy sertésbe az első olyan biomérnöki munkával előállított szervet, amelyhez nem volt szükség a kilökődést megakadályozó gyógyszerekre. Ha sikerrel jár a kísérlet, azzal a tudósok igen közel kerülnek a humán tesztekhez is.



"Ha sikerül egy műtét, endorfinok szabadulnak fel"
60 évet töltött a műtőben, de néhány éve már nem operál. Dr. Perner Ferenc sebészprofesszor elsőként indította el Magyarországon a transzplantációs programokat. Össze sem tudja számolni, hány ember köszönheti neki az életét. Felidéztük a kezdeteket, az elmúlt évtizedek legszebb és legnehezebb pillanatait is.

Gyógyszerkereső
A Dunántúl északnyugati tájain és az északkeleti megyékben sok napsütés valószínű, arrafelé várható legkisebb számban, valamint eséllyel csapadék. Másutt erőteljes lesz a gomolyfelhő-képződés, és több helyen lehet zápor, főként felhőszakadással kísért zivatar is. Zivataroktól függetlenül az Alpokalján néhol megerősödhet az északi szél. A csúcshőmérséklet 23 és 28 fok között várható. Késő estére döntően 15 és 20 fok közé hűl le a levegő. Fronthatásra nem kell számítani. A napos időszakokban ugyanakkor erős lesz az UV-sugárzás.