Stroke
A fejlett országok harmadik leggyakoribb haláloka a stroke. Jellemzően 45 éves kor után jelentkezik leggyakrabban, de előtte sem zárható ki az előfordulása.<br/> Mivel kimenetelében felismerése és az első néhány percben megtett lépések igen sokat számítanak, ezért fontos, hogy a lehető legtöbbet tudjuk meg róla. Cikkeink, híreink, közleményeink ebben segítenek ezen az oldalon.
5 lépés, amellyel megelőzhetjük a stroke-ot
Ha egyáltalán lehet bármi jót mondani a stroke-ról, akkor az az, hogy a nagy többsége elkerülhető. A stroke-os esetek legalább 80 százalékát meg lehetne előzni egészséges életmóddal és rendszeres orvosi ellenőrzéssel, hiszen ennek köszönhetően lehet csökkenteni a kockázati tényezőket. A kutatók már számos olyan lépést azonosítottak, amellyel mérsékelni lehetne a stroke kockázatát. Ám jogos az is: az összes megelőző lépést egyszerre betartani rendkívül nehéz.
Tovább élhetnénk, ha megfogadnánk ezt a 7 tanácsot
Mindössze hét lépésben biztosíthatjuk szív- és érrendszerünk, valamint agyunk egészségének megőrzését. Mi több, ilyen módon számos más krónikus betegség is megelőzhető. A legtöbb ember mégsem tartja be ezeket az alapszabályokat, legalábbis nem következetesen. Vajon miért?
Elmúlt 40? Így védheti meg a szívét
Soha nincs késő ahhoz, hogy változtassunk a szokásainkon és olyan életmódra térjünk át, amellyel csökkenthetjük a betegségek kockázatát. Ha korán elkezdünk vigyázni a szívünkre, akkor nagyon sokáig szolgálhat minket, de ha a 40-es éveinkben lesz számunkra fontos mindez, akkor is sokat tehetünk a cél érdekében!
Kapcsolódó videók
A stroke gyakori szövődményei
Évente több tízezer ember kap stroke-ot Magyarországon. A betegség lehetséges pszichés következményeit és a kezelési lehetőségeket dr. Takács Mária neuropszichológiai szakpszichológus foglalta össze.
A stroke gyakori szövődményei
Évente több tízezer ember kap stroke-ot Magyarországon. A betegség lehetséges pszichés következményeit és a kezelési lehetőségeket dr. Takács Mária neuropszichológiai szakpszichológus foglalta össze.
Gyógyszerkereső
Olvasd el aktuális cikkeinket!
Nem csak a zöld tea hasznos: 7 antioxidánsban gazdag ital, amely védi a károsodástól sejteket
Bár a szervezet maga is termel antioxidánsokat, érdemes étrendünkben is helyet adni az ezekben gazdag ételeknek és italoknak. Mutatunk 7 antioxidánsban gazdag italt, amely támogatja az egészséget.
Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak néhol a Tiszántúlon képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél elsősorban az Észak-Alföld térségében élénkül meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 25 fok várható. Jelenleg egy anticiklon határozza meg a térség időjárását.